Érkeznek a Samsung 8K QLED tévék

Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Egy Berlini Saturnban már a vásárlótérben volt a tévé letakarva.
Vágólapra másolva!
Az IFA 2018 kiállításon a Samsung bemutatta a három (65, 75 és 85 colos) képernyőméretben elérhető QLED 8K tévéit. Az új, durva felbontású készülékek Magyarországon októbertől kerülnek a boltok polcaira.
Vágólapra másolva!

A Q900R 8K mesterséges intelligencián alapuló felskálázási technológiája a Samsung saját fejlesztésű megoldása, amely az eredeti képforrástól függetlenül képes 8K minőségű képet megjeleníteni a képpontok intelligens megsokszorozásával. Ezt a technológiát már a 4K tévéknél is használni kellett, hiszen jelenleg még 4K forrás is elég kevés van (ami azt illeti egyszerű FullHD adást sem sokat találni a hazai műsorszórás területén, de azt a szintet azért egyszerűbb mondjuk Blu-Ray lemezekkel meglépni).

A lényeg tehát, hogy ezek a tévék elméletileg bármilyen felbontású forrást képesek viszonylag emberi minőségben 8K felbontásúra felskálázni ami, ha mondjuk egy HD tévéadást veszünk alapul, ami ugye hazánkban 1280X720 képpontot jelenít meg ki is számolhatjuk, hogy itt bizony 921 600 képpontból kell valahogy több, mint 33 milliót csinálni.

Ez azt jelenti, hogy egy képpontból kell 96-ot csinálni. Ehhez pedig már kell ám a processzor.

Az alábbi képeken mutatunk is pár felsálázott képet is, látható, hogy megy ez a Samsungnak!

Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018
Samsung, QLED, 8K, tévé, IFA 2018

Samsung olyan lifestyle funkciókat is továbbfejlesztett, mint a Háttér Mód, amely segítségével a TV tökéletesen bele tud simulni a környezetébe, de gyönyörű képek, időjárás előrejelzés, vagy akár hírek is megjeleníthetők rajta. Az 5 méteres szabvány hosszúságú Észrevétlen Csatlakozás 2.0 megoldás egyetlen vezetékben egyesíti az optikai és tápkábeleket, így idém már a hálózati tápnak sem kell külön kábel már a kijelzőpanelen.

A készülék hazai árazásáról sajnos még nincsenek pontos információink, de amint lesznek, frissítjük a cikket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!