A Samsung fecsegett a Nokia 9-ről?

2018.09.12. 08:07

Talán egy harmadik félnek köszönhető a vicces helyzet.

Rossz nyelvek szerint a mobilgyártók időnként túlságosan is jól tájékozottak a riválisaik bejelentetlen telefonjai kapcsán, bár ezt nyilvánosan persze soha nem fogják bevallani. Éppen ezért is keltett nagy meglepetést, hogy a Samsung észtországi és lettországi webhelyein rövid időre a még bejelentetlen Nokia 9 is megjelent azon mobilok listáján, amelyeket a cég hajlandó beszámítani a készülékcserés programjában.

A kép csak illusztráció (Nokia 8 Sirocco)Forrás: HMD Global

A webhely összesen négy modellt sorolt fel a Nokia 9-ből: a cég szerint lesz belőle 64 GB és 128 GB beépített háttértárral szerelt verzió, plusz mindkettőből egy SIM-es és két SIM-es változat. Mindez persze nem hivatalos információ, úgyhogy

nem érdemes készpénznek venni az amúgy is rejtélyes csúcsmobilról most érkezett adatokat.

A Samsung hírünk írására eltüntette a készülékcserés listájából a Nokia 9-es utalásokat, azonban nem adott magyarázatot arra, hogy miként kerültek oda a bejegyzések.

A GSMArena arra tippel, hogy a listában lévő elemeket valójában nem a Samsung, hanem a becserélt telefonokat újrahasznosító partnercége gondozhatja. Persze ebben az esetben is jogos a kérdés, hogy miként kerültek a listába ezek a bejegyzések.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!