Közel 600 ezer forintba kerül a legnagyobb új iPhone

Vágólapra másolva!
Az Apple bemutatta a legújabb iPhone-okat, melyek közül ha a legnagyobbra vágyunk, könnyfakasztó összeget kell letennünk érte az asztalra. Ezzel párhuzamosan a termékfelhozatal is átalakul, régebbi közkedvelt készülékek tűnnek el, és a helyüket drágább társaik veszik át.
Vágólapra másolva!

Az Apple három új iPhone-t mutatott be szeptember 12-én. Az iPhone Xs és az iPhone Xs Max a tavalyi csúcskészülék tovább fejlesztett változatának tekinthető, míg az iPhone Xr egy némileg megfizethetőbb telefon lett. A bemutatóról írt részletes beszámolónkat itt olvashatja el, most azonban röviden igyekszünk összegezni a legfontosabb információkat, a hivatalos árakkal együtt.

Forrás: Apple

Kevés előrelépés, nagy ár

Az iPhone Xs és Xs Max a tavalyi iPhone X formatervét viszi tovább, és ugyanúgy szenzorszigetes OLED-kijelzőt kapott mindkettő. A különbség a méretekben rejlik: a kisebbik 5,8 hüvelykes, a nagyobbik pedig megkapta a legnagyobb kijelzőt, amit az Apple valaha telefonba szerelt, ez 6,5 hüvelykes. Mivel azonban a képernyő körüli kávák minimálisak, a telefon még egy picit kisebb is mint az iPhone 8 Plus.

Mindkét készülék tovább csiszolt dupla hátlapi kamerát kapott, mesterséges intelligenciával kisegített fotós képességekkel, az erőről pedig az Apple legújabb saját fejlesztésű központi egysége, az A12 Bionic gondoskodik. Ezen kívül támogatják a dupla SIM-kártyás üzemmódot, de sajnos Kína kívétel ez nem azt jelenti, hogy fizikailag két SIM-et helyezhetünk el bennük: a második egy virtuális eSIM lehet, ami Magyarországon például egy szolgáltatónál sem elérhető, de a Telekom már tesztüzemben próbálgatja.

Forrás: Apple

Összességében az iPhone Xs és Xs Max semmiféle hatalmas újdonságot nem hozott, a tavalyi csúcsmodell enyhe továbbfejlesztéséről beszélhetünk mindkét esetben. Viszont mindkét modell elérhető lesz gigantikus, 512GB-os beépített tárhellyel, ami egyben az árakat is alaposan felsrófolta. Ezek a bizonyos árak a következőképp néznek ki az arany, ezüst és asztroszürke színekben is elérhető telefonoknál:

iPhone Xs:

  • 64GB-os tárhellyel: 399 990 Ft
  • 256GB-os tárhellyel: 459 990 Ft
  • 512GB-os tárhellyel: 537 990 Ft

iPhone Xs Max:

  • 64GB-os tárhellyel: 439 990 Ft
  • 256GB-os tárhellyel: 499 990 Ft
  • 512GB-os tárhellyel: 577 990 Ft

Az Apple ezen kívül bemutatott egy harmadik, némileg olcsóbb telefont is, melynek az iPhone Xr nevet adta. Ez leginkább a kijelzőjét és a kameráját tekintve jelent kompromisszumot drágább testvéreihez képest: OLED helyett sima LCD panelt szereltek bele, alacsonyabb felbontással, viszont a két nagytestvér közé ékelődő 6,1 hüvelykes mérettel. Viszont a kávákat itt is igyekeztek minimalizálni, és itt is megtalálható a képernyő tetején a szenzorsziget.

Forrás: Apple

A hátlapon itt már csak egy kamerával kell beérnünk, ez a telefotó lencse viszont ugyanaz, mint az Xs-modelleken. Ezen kívül ez is megkapta a legújabb A12 Bionic központi processzort, így a teljesítményre valószínűleg nem lesz panasz, és a kisebb fogyasztású kijelző miatt az iPhone Xr üzemideje lesz a legjobb az egész családban. Ráadásul rengeteg különböző vidám színben rendelhető: van kék, fehér, fekete, korall, piros, és sárga is.

Tárhely tekintetében itt le kell mondanunk az 512GB-ról, így az árak a különböző konfigurációkban így alakulnak az olcsóbb, de azért valójában messze nem olcsó új modellnél.

iPhone Xr:

  • 64GB-os tárhellyel: 299 990 Ft
  • 128GB-os tárhellyel: 319 990 Ft
  • 256GB-os tárhellyel: 359 990 Ft

Viszlát, kicsi iPhone és a jack-csatlakozó!

Az új készülékek bemutatásával az Apple némileg letisztította a termékfelhozatalt. Egyrészt az új iPhone Xs bemutatásával a tavalyi iPhone X gyakorlatilag feleslegessé vált, így ez lekerült a palettáról, mostantól hivatalosan csak az új modellek rendelhetők meg a gyártótól.

De búcsút mondhatunk az utolsó igazán kicsi, még 4 hüvelykes kijelzőt használó Apple-telefonnak, ugyanis búcsúzik az iPhone SE is, és jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó ezt semmivel nem tervezi pótolni a jövőben.

Vélhetően az ilyen kicsi telefonokra annyira kicsi már az igény, és annyira kevés profittal lehet értékesíteni, hogy egyszerűen nem éri meg foglalkozni vele.

Szintén búcsúzik a kínálat aljáról az iPhone 6S, amivel egyben búcsút mondhatunk az utolsó olyan iPhone-nak, amin még megtalálható volt a jó öreg 3,5mm-es fülhallgató kimenet. Ezzel tehát a jelenleg megvehető legolcsóbb Apple-telefon az iPhone 7 lesz (ami azonban még mindig drágább, mint az SE volt), illetve bent maradt a kínálatban az iPhone 8 is.

Az új kezdőárak így alakulnak a kínálat alján:

  • iPhone 7: 179 990 Ft
  • iPhone 7 Plus: 229 990 Ft
  • iPhone 8: 239 990 Ft
  • iPhone 8 Plus: 279 990 Ft

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!