Hivatalos a háromkamerás Galaxy A7

2018.09.20. 14:58

Az előlapjára is magas felbontású kamera került.

Mégsem kellett október 11-ig várni a Samsung első három hátlapi kamerával szerelt mobiljának a bemutatkozására, a gyártó váratlanul leleplezte a Galaxy A7 (2018) nevű modellt. Az erős középkategóriás telefon októbertől Európában is kapható lesz, az ajánlott fogyasztói árát 350 euróban, azaz olyan 113 ezer forintban határozta meg a cég.

Samsung Galaxy A7 (2018)Forrás: Samsung

Az idei Galaxy A7 nagy érdekessége az említett három hátlapi kamera. Ezek közül az elsődlegesnek mondható 24 megapixeles és f/1.7 rekesznyílású, míg a társa 8 megapixeles, f/2.4 rekesznyílással és 120 fokos széles látószöggel. A harmadik kamera 5 megapixeles, ezt a távolság megbecslésére, a mélységélesség állítására használja a kameraszoftver.

Említésre méltó még, hogy a mobil előlapi kamerája is 24 megapixeles, ennek f/2.0 a rekesznyílása.

További furcsaság, hogy a Samsungtól szokatlan módon a Galaxy A7-nek nem a hátlapjára került az ujjlenyomat-olvasó, hanem a készülékház szélén található, a hangerőállító gombok alatt. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a jövőben ezt a megoldást fogja széles körben használni a gyártó, nem a hátlapra teszi majd az ujjlenyomat-olvasót.

Samsung Galaxy A7 (2018)Forrás: Samsung

A mobil további érdekességei közül kiemelhető a 6 hüvelykes és 1080×2220 pixeles AMOLED érintőkijelző, az NFC-lapka, a 4K videók rögzíthetősége, a Bluetooth 5.0 és a WiFi ac támogatása, a microSD foglalat és a szabványos hangcsatlakozó használata.

A Samsung Galaxy A7 (2018) összes modelljébe nyolcmagos processzorú lapkakészlet került (valószínűleg Exynos 7885), de a memória és a háttértár tekintetében már háromféle modell lesz belőle:

  • 4+64 GB,
  • 4+128 GB,
  • 6+128 GB

konfigurációk közül választhatnak majd a vásárlók.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!