Levadásszák az Apple Store-ok haramiáit

apple store rablás
Itt épp a Roseville Galleriában lévő boltot rabolják ki, húsz iPhone-nal távoztak
Vágólapra másolva!
Pár hónap alatt 1 millió dollár értékben raboltak Apple-termékeket.
Vágólapra másolva!

Az Apple kütyüi veszettül drágák, így érthető módon a tolvajok kis- és nagy tételben is szeretik rabolni boltokban lévő, vagy éppen oda tartó készleteket. A szofisztikáltabb bűnözők időnként akciófilmekbe illó módon hajtják végre a lopásaikat, például mozgó teherautókból pakolják ki azokat, vagy az áruházak megbontott tetejéről kötelén ereszkednek le az épületekbe.

Itt épp a Roseville Galleriában lévő boltot rabolják ki, húsz iPhone-nal távoztak Forrás: Roseville Police Department

Persze nem mindenki ilyen elegáns. A rendőrség most elfogatóparancsot adott ki egy Apple Store-ok kirámolására szakosodott rablóbanda tagjai ellen, a 17 fős társaság az elmúlt hónapokban 19 kaliforniai megyében fosztogatta az üzleteket, összesen olyan 1 millió dollár értékű holmit vittek el.

A legpofátlanabb akciójukat az iPhone XS mobilok forgalmazásának kezdőnapján hajtották végre: 12 óra leforgása alatt kétszer is kifosztották a Palo Altóban lévő Apple Store-t, összesen olyan 100 ezer dollárnyi holmival távoztak.

Mint említettük, a színesbőrű férfiak nem gondolták túl a koncepciót: kapucnival a fejükön csoportosan berohantak az Apple üzleteibe, majd pár másodperc alatt felkaptak az asztalokról mindent, amit csak tudtak, és elrohantak.

A legutolsó hírek szerint a 17 főből eddig nyolcat sikerült letartóztatni, a maradék kilencre még vadásznak a rendőrök.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!