Hatalmas telefon, kemény hardverrel, nem csak játékosoknak

Vágólapra másolva!
Némileg fű alatt, de megérkezett a Honor új telefonja, mely Play néven fut, és amiből arra következtethetnénk, hogy kifejezetten játékra készült. Ez önmagában nem teljesen igaz, de az biztos, hogy ennek a készüléknek van egy komoly ütőkártyája.
Vágólapra másolva!

Oké, de mi ez?

Nem hibáztatok senkit, ha nehezen tájékozódik a Huawei / Honor mobiltelefonok egyre növekvő felhozatalában, mert lassan tényleg nem egyszerű eligazodni rajta. A Honor Play alapvetően olyan, mint a Huawei P20 vagy a Honor 10, csak éppen nagyobb kijelzővel, de néhány ponton visszavágva, hogy némileg olcsóbb lehessen. A nevéből egyértelműen arra következtethetünk, hogy ezt játékosoknak szánták, amiben van is ráció, még ha elsőre nem is tűnik úgy.

Mert miért is tűnne? Kibontás után azzal szembesülünk, hogy ez egy sima okostelefon. A csomagolásban találunk egy USB-C-s gyorstöltőt, és ennyi, még egy fülhallgatót sem rejtettek el valahol, pedig azt gondolnánk, hogy ez játszáshoz viszonylag fontos lenne. Lehet, hogy a gyártó arra gondolt, egy igazi gamernek úgyis van valami jobb fülese.

Forrás: Origo

Külső, dizájn

Maga a készülék egyébként a nálunk járt kék színben meglepően visszafogott, elegáns jelenség. Semmi felesleges dizájnelem nincs rajta, az egész alumíniumból készült, a fogása szuper, és az összeszerelés minőségére sem lehet egy szavunk sem. Ma már szinte megszokott dolog, hogy a hátlap síkjából kilóg a dupla kamerát felvonultató sziget, így az asztalra letéve kicsit billeg a telefon, de ezt egy tok úgyis megoldja.

Örömteli tény viszont, hogy a hátlapra ezúttal került egy ujjlenyomat-olvasó, mégpedig tökéletes helyre, középen, így nem csak szuperül el lehet érni, de jó messze van a kamerától is, így nem fogjuk összetapicskolni.

Az előlapot természetesen a kijelző uralja, ami a legújabb divatnak megfelelően minimális kávákkal rendelkezik. Felül szinte nincs is semmi, így persze ezúttal sem marad el a képernyőbe belógó sziget, viszont alul azért még maradt egy kis álla a telefonnak, mint ahogy azt a Huawei és a Honor többi készülékén megszoktuk. A dizájn egyetlen necces része az ide írt „Honor” felirat, amit talán jobb lett volna elhagyni.

Forrás: Origo

De akkor mitől lesz ez játékos?

Valójában két dolog miatt mondhatjuk, hogy a Honor Play kifejezetten jó a játékosoknak (is), és ehhez a készülék fundamentumait kell megvizsgálni. Mert tulajdonképpen, ha lecsupaszítjuk a dolgokat, mire van szükség az élvezetes mobilos játszáshoz? Egy szép nagy kijelzőre, meg erős hardverre.

Kijelző tekintetében egy 6,3 hüvelykes IPS LCD panelt kapunk Full HD felbontással, amit hosszában elnyújtottak, így valójában 1080x2340 pixel felbontású.

Ez 409 PPI-t jelent, ami nem kiemelkedő, de egyáltalán nem is rossz, mint ahogy a betekintési szögekkel és a színekkel sincs gond, egyedül a maximális fényerő tűnhet kicsit kevésnek, ha napfényben próbálnánk valamit csinálni.

Az igazi sztár azonban, hogy megkapjuk a Huawei jelenlegi csúcsprocesszorát, a saját fejlesztésű Kirin 970-est, ami mellé 4GB memóriát társítottak. Persze, ez azért nem olyan brutálisan erős, mint mondjuk a Samsung vagy az Apple legújabb chipjei, de bőven elég ahhoz, hogy minden játékot normális sebességgel és grafikai minőségben tudjunk futtatni, és persze az Android is reccenésmentesen, villámsebességgel megy rajta.

És akkor ezen a ponton kell megjegyezni, hogy a Honor Play indulóára 120 ezer forint. Ha ugyanezt a hardvert szerettük volna megkapni, akkor eddig legalább 150 ezer forintot kellett volna fizetnünk a Honor 10-ért, és körülbelül 180 ezret a Huawei P20-ért.

Forrás: Origo

Nyilván ezért az árért kompromisszumok is lesznek

Igen, és ez leginkább a kamerát érinti. Habár a hátlapon két lencsét találunk, ebből valójában csak egy az „igazi. Ez egy 16 megapixeles, f/2,2-es rekeszértékű egység, ami minőségét tekintve valahol a középmezőnyben foglal helyet. Teljesen korrekt fotók készíthetők vele, amíg jók a fényviszonyok, és ezúttal is rendelkezésre áll a mesterséges intelligenciával megtámogatott témafelismerés, ami mondjuk néha túlzásba tudja vinni az utólagos buherálást a képekkel, de lehet, hogy valakinek pont ez fog tetszeni.

A második lencse viszont csak egy 2 megapixeles mélységszenzor, amit arra használ a telefon, hogy a lehetőségekhez képest minél jobban megvalósítsa a manapság nagyon divatos mélységélesség (bokeh) effektet, vagyis amikor a téma mögött kimossa a hátteret.

Forrás: Origo

Konklúzió

Ha a közepeske kamerát el tudjuk nézni, akkor a Honor Play egyébként teljesen rendben van. A viszonylag nagy, 3750mAh-s akkumulátora jól bírja a nyúzást, a gyostöltővel pedig fél óra alatt több mint 50 százalékot pumpálhatunk bele. A 64GB tárhely szintén korrekt, és persze nagyon örülünk, hogy a 3,5mm-es fülhallgatókimenet sem maradt le.

De a Honor Play legnagyobb előnye egyértelműen az, hogy végre kedvezőbb áron kaphatjuk meg a Huawei csúcshardverét, ami nem is feltétlenül csak a játékosoknak kedvez, hanem időtállóvá teszi a készüléket. Így akinek nem elsődleges prioritás a fotózás, nyugodtan csapjon le a telefonra, nem fog csalódni. Ha azonban a fotózás már fontosabb, érdemes inkább a Honor 10 irányába elindulni, némileg több pénzért.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!