Sokáig méregdrágák maradhatnak az Intel processzorok

intel processzor cpu celeron pentium core i3 core i5 core i7
Hetedik generációs (Kaby Lake) Intel Core processzor
Vágólapra másolva!
A nagy elégedetlenkedés hatására a cég is kénytelen volt megszólalni az ügyben.
Vágólapra másolva!

A múlt héten már beszámoltunk a rendkívül kellemetlen hírről, miszerint drámaian kilőtt az Intel processzorainak az ára. Sajnos az elmúlt jó egy hétben semmi pozitív változás nem történt, sőt: a linkelt hírünkben példaként felhozott árak tovább emelkedtek, esetenként számottevően.

Forrás: Intel

A váratlan kellemetlenség oka, hogy az Intel nem képes elég processzort gyártani, a vállalat hivatalos tájékoztatása szerint ugyanis a kalkuláltnál számottevően több fogy a temékekből. Emellett érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt években a gyártástechnológiával is meggyűlt az Intel baja: már évek óta 14 nanométeren gyártatja a processzorait, de eredetileg már 2015-ben szerette volna megkezdeni a 10 nanométerre való átállást.

Sajnos az óriási selejtarány miatt folyamatosan csúsztatni kellett ezt a lépést, az éppen aktuális álláspont szerint talán a jövő év vége felé válhatnak nagy tételben elérhetővé az első 10 nanométeres lapkái.

Nem lepődnénk meg, ha a gyártási erőforrásokkal való folyamatos tilitolizás is jelentős szerepet játszott volna a mostani ellátási krízis kialakulásában.

Sajnos az Intel nem árulta el, hogy mikorra oldódhat meg a probléma, azonban a tajvani Compal eszközgyártó elnöke szerint elképzelhető, hogy

csak 2019 második felében állhat helyre a rend.

Martin Wong szerint a durva termékhiány az asztali számítógépekbe szánt termékek mellett a laptopokat is érinti, így az Intel processzoros laptopok esetében is jelentős áremelkedésre kell felkészülniük a vásárlóknak.

Mindez természetesen hihetetlenül nagy lehetőség az AMD számára, ráadásul nem is jöhetett volna jobbkor: vállalat a legkülönfélébb árcédulájú asztali számítógépek mellett már laptopok széles körébe is képes kiváló ár-érték arányú, remek teljesítményű Ryzen processzorokat szállítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!