Nagy durranás lesz a Lenovo Z5 Pro

Vágólapra másolva!
Október 11-én debütálhat az okostelefon, keret nélküli kijelzővel és képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasóval.
Vágólapra másolva!

A Lenovo legutóbb májusban villantott meg egy okostelefont, amelynek a keret nélküli kijelzője 95 százalékot tesz ki az előlapból. Állítólag az akkumulátora még 0 százalékos töltöttség mellett is képes 30 perc beszélgetési időt biztosítani.

Amikor a készülék bemutatkozott, már csak 90 százalékos volt az imént említett arány, a kijelzőbe pedig belógott egy szenzorsáv, az ígéretek ellenére. Szinte minden túlzás volt abból, amit a gyártó ígért. Ennek ellenére a Z5 óriási siker lett Kínában.

Forrás: PhoneArena

Éppen ezért most jön a Lenovo Z5 Pro. Ez már valóban belógó szenzorsáv nélküli okostelefon lehet, gyakorlatilag keret nélküli kijelzővel. A szelfikamera pedig a házból ugrik majd ki, mint a Vivo NEX S vagy az Oppo Find X készüléken. Az ujjlenyomat-olvasót ráadásul már a képernyőbe ágyazza a Lenovo, és talán arcfelismerő rendszer is használható lesz a képernyőzár feloldásához.

A Z5 Prót a Lenovo a 2018-as Tech World alkalmából igazából már meg is villantotta. A teljes bemutató azonban csak október 11-én esedékes.