Milliárdokat követel a The Witcher írója

The Witcher 3: Wild Hunt, Ríviai Geralt
Vágólapra másolva!
Alaposan megbánta, hogy egyszeri fizetségért adta el a játékkészítési jogot a CD Projektnek.
Vágólapra másolva!

Kellemetlen helyzetbe került a The Witcher szériáról elhíresült, jelenleg a Cyberpunk 2077-et fejlesztő CD Projekt. A lengyel céget felszólította a The Witcher univerzumát a könyveivel megalkotott Andrzej Sapkowski író, hogy fizessen számára további jogdíjat a játékok után.

The Witcher 3: Wild Hunt Forrás: CD Projekt

A CD Projekt még a kétezres évek elején kereste meg az írót azzal, hogy szeretné megvásárolni a The Witcher játékadaptációjának exkluzív készítési jogát. A cég eredetileg azt ajánlott fel az írónak, hogy az elkészült játékok eladásai után fizetne egy bizonyos százalékot jogdíjként, azonban az író saját bevallása szerint egyáltalán nem hitt a fejlesztőcég sikerében.

Éppen ezért kizárólag egyszeri és előzetes fizetségért cserébe volt hajlandó odaadni a kért jogot: a CD Projektnek 35 ezer złotyijába, azaz 2,6 millió forintjába került, hogy exkluzív jogot szerezzen The Witcher játékok készítésére. Másfél évtizede persze még masszívan többet ért ez az összeg.

A CD Projekt a mai napig három The Witcher játékot készített: az első kettő aránylag sikeres volt, de a nagy áttörést a 2015-ös harmadik rész hozta meg, mostanra 33 milliónál is több példányban fogyott. Érthető módon Sapkowski most már évek óta tépi a haját: ha elfogadta volna a CD Projekt eredeti ajánlatát, akkor az elmúlt években a kisujja megmozdítása nélkül halálra kereste volna magát.

Sapkowski most extra kompenzációt szeretne kapni a vállalattól: egy szerzői jogi törvényre hivatkozva felszólította a CD Projektet, hogy fizessen neki 60 millió złotyi, azaz

4,5 milliárd forint jogdíjat.

Az író ügyvédje azzal érvel, hogy a felek közti szerződésben csak az első játék után járó jogdíj kifizetésének a módja van explicit módon tisztázva (ez az egyszeri díj, ami Sapkowski kapott), de a második és a harmadik játék utáni jogdíj mennyisége nem tisztázott. A lengyel szerzői jogi törvények szerint a jogdíjak tipikus mértéke az eladásokból származó bevétel 5-15 százaléka, a jogdíjfizetési kötelezettség pedig utólag is megállapítható a bíróságon, ha kiderül, hogy a jogtulaj a múltban méltánytalanul alacsony jogdíjat kapott a szellemi tulajdonának a használata után.

The Witcher 3: Blood and Wine Forrás: CD Projekt Red

A CD Projekt szerint a vád alaptalan, véleménye szerint a szerződésben Sapkowski az egyszeri fizetségért cserébe odaadta neki a játékadaptációk készítésének a jogát, nem kell a második és a harmadik The Witcher után további jogdíjat fizetnie. Ettől függetlenül a cég azt állítja, hogy szeretné békésen rendezni az ügyet az íróval, hajlandó tárgyalni vele a problémáról.

Ha sikertelennek bizonyulnak a tárgyalások, akkor minden bizonnyal bíróságra kerül majd az ügy.

Sapkowski egyébként semmilyen módon sem működött közre a The Witcher játékok készítésében, és a népszerűsítésükben sem vett részt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!