A Google irtózatos bukásai

Google, wave, plus, glass, bukó
Vágólapra másolva!
A garázsból induló Google 20 év alatt a világ egyik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát. Az internetes keresővel berobbant cégnek ma több mint 85 000 alkalmazottja van, és olyan projekteket futtat, mint a YouTube, a Gmail, a Waze vagy az Android, hogy csak a legismertebbeket említsük.
Vágólapra másolva!

Emellett foglalkoznak mesterséges intelligencia és önvezető autók fejlesztésével is például. A konszern értéke ma megközelíti az ezermilliárd dollárt, tehát tényleg egy csillogó sikersztoriról van szó, amely azért nem mentes az óriási baklövésektől sem.

A közelmúltban hatalmas botrány kerekedett a Google+ közösségi hálózat körül, de van még ezen kívül jócskán bukta a cég tarsolyában, ezek közül szedtük össze a legemlékezetesebbeket!

Google+

Kezdjük is a szamárpadba a most kiültetett Google+-szal, aminek úgy sikerült nagy botrányt kavarnia, hogy gyakorlatilag a kutya sem használta! 2011-ben döntött úgy a Google vezetése, hogy most már tényleg itt az ideje leigázni a Facebookot, a Tumblert, a Twittert és a többi közösségi médiás nagyágyút. Ennek érdekében nagy csinnadrattával el is indították a Google+ rendszert, aminél az volt a mesterterv, hogy a Gmailes kapcsolatok révén már adott közösségi hálót használják fel. Tehát emberek majd gyártják a tartalmakat, írják a blogokat, töltik fel a fotókat, amiket majd a levelezős kapcsolatrendszerükön keresztül osztanak meg az egész világgal.

Elvetélt ötlet volt, ráadásul a felület kifejezetten cikisre sikerült, ugyanis a menő social media felületektől eltérően nem merték vállalni a merész és előremutató dizájnt.

A Google+ felhasználói bázisa nagyon kicsi maradt, így a projekt halálra volt ítélve. Viszont egész sokáig húzta, ugyanis csak most döntöttek az elpusztításáról. Ehhez az is kellett, hogy időközben kiderüljön, egy biztonsági rést kihasználva éveken keresztül lophatták külső személyek a felhasználók adatait. Ráadásul a Google meg is próbálta eltitkolni az egészet, miután rájöttek, hogy baj van, ami azért eléggé hátborzongatóvá teszi ezt az egész ügyet. Szegény Google+-nak egyetlen jó pillanata sem akadt, a kimúlása pedig kifejezetten dicstelenre sikerült.

Google Wave

2009 tavaszán az I/O fejlesztői konferencián jelentették be, hogy a cég egy forradalmi kommunikációs platformon dolgozik, amely egyesíti magában az IRC-szerű chatszobák, a Skype-ra hajazó online üzenetküldő alkalmazások, az email kliensek, és a Wikipédiára hasonló, egy hatalmas közösség által írt weboldalak előnyeit. Az első körben 100 000 szerencsés felhasználó próbálhatta ki a rendszert, majd 2010 májusában mindenki előtt megnyitották a Wave-t. Nem egészen három hónappal később (!) a Google bejelentette,hogy a forradalom érdeklődés hiányában elmarad, ugyanis szó szerint senki sem akarta használni az új szolgáltatást.

Szép, átlátható felületet kínált a Google Wave, nem? Még a promóképeken is érthetetlen volt a dolog... Forrás: Origo

Ennek a fő oka az volt, hogy az emberek egyszerűen nem értették, hogy ez az egész mire, kinek és miért jó. Emlékszem Magyarországon is próbálták kitalálni a kommunikációs szakemberek, social media mágusok, weblap üzemeltetők, újságírók és bloggerek, hogy mégis mi a jó fenét akarhat ezzel a Google, de egyszerűen nem sikerült kisütni semmilyen épkézláb megfejtést. Azért ez egy ilyen szintű cégtől egészen katasztrofális baklövésnek tűnik, ami az összeesküvés elméletek hívei szerint egyszerűen nem lehet véletlen. Pedig az is elképzelhető, hogy nincs titok a háttérben, nem akartak senkit kifúrni, tönkretenni, egyszerűen még egy ekkora vállalat is belefuthat ilyen pofonokba.

Lively

A Google egy időben teljesen rá volt kattanva arra, hogy nekik mindenáron közösségi felületet kell kreálniuk. A Lively is ennek a vonalnak a terméke, de ebben az esetben nem chatszobákban, meg blogokban gondolkodtak, hanem egyfajta grafikus világban. Tehát létrehoztak egy olyasmi univerzumot, mint amivel, mondjuk, a GTA vagy World Of Warcraft játékokban találkozhatnak az emberek, csak itt nem gengszterek pénzét kell ellopni, vagy sárkányokat mészárolni, hanem csupán sétálgatni egy képzeletbeli városban, és interakciót létesíteni más, hús-vér emberekkel.

A Livelybe iszonyú pénzt ölt a cég. De az emberek nem voltak vevők az alternatív valóságra. Forrás: Origo

A baj csak az volt, hogy a népek tömegesen nem vágytak arra, hogy vadidegenekkel csak úgy szóba elegyedjenek az interneten, másrészt pedig maga a szoftveres háttér sem volt az igazi.

A program többször lefagyott, elérhetetlenné vált vagy csak simán akadozott, ami még azoknak a kedvét is elvette, akik egyébként nyitottak lettek volna egy ilyen arctalan ismerkedésre.

A Livelybe eszetlen sok pénzt ölt a vállalat, ahhoz képest pedig a hat hónapos élettartam kifejezetten karcsúnak mondható.

Offline médiacápa

A Google online hirdetési rendszere briliánsan működik, aminek az alapja az, hogy nagyon célzottan képesek a reklámokat eljuttatni a felhasználókhoz. Nem is kell feltétlenül megfigyelniük a felhasználókat, elég ha csak pusztán a hirdetéseket monitorozzák, tehát hogy hányan, hányszor, milyen gyakorisággal kattintanak, mennyi időt töltenek el a hirdető oldalán stb..

Ezt a metódust próbálták átültetni az offline területre, azaz a rádióadók, tévécsatornák és nyomtatott újságok piacára. Ami viszont remekül működött az interneten, az a "valódi" világban becsődölt.

A Google egészen egyszerűen nem tudott megszerezni elég információt, a hirdetők nem hittek nekik és elfordultak tőlük, így ez a projektjük csúnyán elhasalt.

Visszavonulót kellett fújniuk és be kellett látniuk, hogy az offline piac cápái közé nem tudják feltornászni magukat.

További bukó projektekért lapozzon a következő oldalra!