Elképesztően mini lett a Palm mobil

2018.10.16. 10:07

Itt új modell, és semmi köze sincs a régi készülékekhez.

Hivatalosan is bemutatkozott a néhány hete már híresztelt Palm okostelefon. Ugyan a márkanév a kínai TCL tulajdonában van, azonban egy volt samsungosok által alapított, kaliforniai startup tervezte a mobilt.

Palm (2018)Forrás: Palm

A simán csak Palm névre hallgató okostelefon már koncepcionálisan is teljesen eltér a jó öreg Palmoktól: mindent bele üzleti mobil helyett az új modell egy mai szemmel kimondottan mütyür, ráadásul konkrétan

másodlagos telefonnak szánt készülék.

Nem az a célja, hogy versenyezzen bármely más mobillal a piacon. Azoknak kívánják eladni, akik időnként szeretnék, ha lenne egy apró telefonjuk, mivel így sportoláskor vagy szórakozáskor nem kellene egy nagy tepsit hurcibálniuk.

Sajnos a telefon nemzetközi forgalmazásával kapcsolatban még semmiféle információ sem érkezett. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az USA-ban kizárólag a Verizon Wireless szolgáltatónál lesz kapható, de ott sem önmagában, hanem kiegészítő opcióként. Ha valaki átváltana rá a normál telefonjáról, akkor a szolgáltató NumberShare funkciójával át kell tükröznie rá a fő mobiljának a komplett kommunikációját.

Ilyenkor lényegében ugyanaz történik, mintha  a mobilozó áttenné a SIM-et az elsődleges mobiljából a Palmba. A Verizonnál elérhetővé váló modellbe technikailag nano SIM került, de ezt nem lehet manuálisan kiszedni belőle, véglegesen be van építve a házába.

A telefonra rátérve nem véletlenül említettük a mütyür szót: 3,3 hüvelykes és 445 ppi felbontású kijelzőt kapott. Az előlapi kamerája 8 MP-es, a hátlapi kamerája 12 MP-es, a működtetését pedig a Qualcomm Snapdragon 435 rendszerlapka végzi, 3 GB memória és 32 GB nem bővíthető háttértár mellett. Az akkuja csupán 800 milliamperes, de a gyártó szerint így is egész napos üzemidőre számíthatnak a vevők.

Palm (2018)Forrás: Palm

Ez nem meglepő annak fényében, hogy a telefont valószínűleg egyetlen vásárló sem fogja egész nap nyomogatni, túlságosan kicsi a kijelzője a komfortos használathoz. Éppen ezért is jelentősen módosítani kellett az Android 8.1 rendszerének a felületét:

a Palm indítója olyan benyomást kelt, mint az ismert mobilgyártók indítói az időseknek szánt üzemmódban.

Másodlagos hobbimobil létére egyáltalán nem lesz olcsó az IP68 minősítésű, alumínium szegélyű, elöl-hátul Gorilla Glass által védett Palm: a Verizon 350 dollárt, azaz

nettó 97 ezer forintot kér majd érte.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!