Több Windows 10 appot lehet majd törölni

archos vision 215 egybegép all-in-one pc windows 10
Archos Vision 215
Vágólapra másolva!
Még a Számológéptől is megszabadulhatnak a számítógépezők.
Vágólapra másolva!

Szerda éjszaka újabb nyilvános előzetes érkezett a Windows 10 jövő év első felében érkező, következő óriásfrissítéséből. Két érdekes újdonságot hozott a build 18262 jelzésű kiadás, az egyik az újabban nagyon sokat fejlesztett Feladatkezelőben lapul: kideríthetővé vált a programmal, hogy a futó alkalmazások képesek-e detektálni és kezelni a kijelzők pixelsűrűségét.

A kép csak illusztráció Forrás: Archos

Ez a tényező például a kis átlójú, de magas felbontású megjelenítők esetében fontos. Ilyenkor a magas felbontás ellenére a fejlesztőknek érdemes úgy skálázniuk az appjaik felhasználói felületet, mintha kisebb volna a felbontás, különben nagyon apró méretűek lesznek a betűk és a kezelőszervek az alkalmazásaikban.

A sokak számára fontosabb és praktikusabb érdekesség, hogy a Windows 10 jövő évi első óriásfrissítésétől kezdve az eddiginél jóval több előtelepített alkalmazás lesz manuálisan eltávolítható. Ez a kis kapacitású háttértárral rendelkező számítógépek tulajdonosainak lesz jó, hiszen náluk minden megabájt számít.

Jelenleg ezeket appokat lehet szabadon eltávolítani:

  • Microsoft Solitaire Collection
  • Office
  • OneNote
  • Print 3D
  • Skype
  • Tippek
  • Időjárás

A következő Windows 10-ben pedig ezekkel bővül a körük:

  • 3D Viewer (Mixed Reality Viewer)
  • Számológép
  • Naptár
  • Groove Zene
  • Posta
  • Filmek + TV
  • Paint 3D
  • Metszet és vázlat
  • Sticky Notes
  • Diktafon

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!