Összeállt a Motorola és az iFixit

Vágólapra másolva!
A két cég együtt kínál okostelefonok javításához összeállított csomagokat.
Vágólapra másolva!

A modern okostelefonok tartósságát igyekeznek fokozni a gyártók többek között a Gorilla Glass védőüvegekkel, a vízálló kialakításokkal. Ezzel egyszerre azonban a modern készülékeket nehezebb javítani, mint valaha.

Amennyiben például a kijelző eltörik vagy megsérül, a legtöbb gyártó azt kéri, hogy küldjük el a készüléket, és komoly összegért cserébe új panelt tesz abba. A gyorsszervizt ígérő boltok általában valamivel olcsóbbak, de ezek választása kockázatos lehet.

Forrás: iFixit

Éppen ezért érdekes a Motorola és az iFixit újdonsült szövetsége. A Motorola az iFixit oldalán keresztül kínál cserealkatrészeket, az pedig a javításokhoz szükséges eszközcsomagokat kínálja a Motorola okostelefonokhoz.

A Moto X akkucseréje így például 35 dollárba kerül, míg a Moto Z Force teljes kijelzőcseréje 200 dollárba. Minden kitben benne vannak az eszköz felnyitásához szükséges eszközök, a lépésenkénti útmutató és a cserealkatrészek.

A bejelentésre nem sokkal azután került sor, hogy az iFixit 10-ből 0 pontot adott a Microsoft Surface Laptop 2 javíthatóságára: manapság a laptopok hardvereit már szinte lehetetlen frissíteni, és a javítás is egyre nehezebb.