Csillagkapu a nagyszobában - Még a legolcsóbb OLED tv is durván jó

LG, OLED, B8, tébé, teszt
LG B8.
Vágólapra másolva!
A prémium, tehát igen drága televíziók szegmensét most már kétségkívül az OLED technológia uralja, lassan de biztosan kiszorítva onnan az LCD modelleket. Jelenleg több tucatnyi márka kínálatában találhatóak meg az ilyen típusú tévék, de hagyományosan az eljárás legnagyobb támogatója és életben tartója az LG jelentkezik minden évben a legtöbb új készülékkel.
Vágólapra másolva!

2018-as termékpalettájukban a legdrágább a falra simuló tapétatévé, a W8, a másik végletet pedig a B8 képviseli, amely egyben a legolcsóbb Magyarországon megvásárolható, idei OLED televízió.

Döbbenetesen vékony

Az OLED egyik nagy előnye, hogy az egyszerűbb szerkezet miatt igen vékony előállítására nyílik lehetőség. Ez a B8 esetében is szembeöltő, hiszen a felső részén, ahol már nincsenek hangszórók, és csatlakozók, a készülékház vékonyabb, mint egy okostelefon! Ha oldalról nézi valaki, szó szerint alig látható belőle valami, ami egyszerűen döbbenetes hatást kelt, pláne ilyen hatalmas, 55 vagy 65 inches képátlónál. Az élmény ugyanis olyan, mintha egy csillagkaput, féreglyukat tennénk a szobánkba, amelyen átnézve egy másik világ tárul elénk.

Fentről is látszik, hogy a készülékház egyes részei keskenyebbek, mint egy mobil Forrás: Origo

A dizájnnal egyébként nem vacakoltak sokat, gyakorlatilag semmilyen csicsás díszítőelem nem található meg a készüléken. Ezekre egyébként sincs semmi szükség, hiszen keskeny káva, az ultravékony képernyő és az egyszerű talp nagyon komplett, letisztult, minimalista egészet alkot. A B8-nak van saját, kifejezetten elegáns stílusa, aminek hála akár egy státusz darabként is megállja a helyét.

Szuper kép

Az OLED technológia legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a hibátlan fekete, és ezáltal az extrémen kontrasztos kép megteremtését. Ráadásul a tv megkapta az LG egyik nagy fegyverét, az Alpha7 képfeldolgozó processzort, ami egy rakat képjavító funkciót tartalmaz. Egyébként még ennél is van jobb, az Alpha9, amit a csúcstévékbe építettek. De sok különbség nincs, csupán annyi, hogy a kép a rossz minőségű tévéadásoknál egy kicsit zajosabb, és a mozgásmegjelenítés során tapasztalható néha enyhe akadozás. Ez utóbbin egyébként egyszerűen lehet segíteni, hiszen csak be kell kapcsolni a TruMotion nevű funkciót, amelyet követően az elektronika virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé, így teremtve meg a folyamatosság illúzióját az agyban.

LG C8 Forrás: Origo

A színek egyébként nagyon szépek, élénkek, természetesek és ragyogóak, még az olyan problémás tartalmak megjelenítésével sincs gond, mint a hullámzó víz vagy az emberi bőr. A LED LCD tévék egyik nagy átka, a felhősödés itt egyáltalán nem tapasztalható, a betekintési szög pedig hibátlan, így még akkor sem fakulnak, torzulnak az árnyalatok, ha valaki oldalról nézi a képernyőt.

A tv természetesen képes 4K, azaz a 3840 x 2160 képpontos felbontás megjelenítésére, és támogatja a nagy dinamikatartalmú (High Dynamic Range - HDR) filmek, videók kezelését is.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy az elektronika automatikusan lecsökkenti a fényerőt a sötét képrészleteken, és megemeli a világosaknál, aminek köszönhetően a megszokottnál valósághűbb, pontosabb lesz a visszaadott kép. A készüléket ellátták egy speciális konverziós technológiával, amely elméletben képes a hagyományos adásokból ilyen HDR hatásút varázsolni, de az az igazság, hogy ez a funkció nem működik jól. Jó párszor azt tapasztaltuk, hogy egész egyszerűen nem a megfelelő színek jelentek meg a képernyőn, így a végeredmény kicsit természetellenes lett.

Okos, okosabb

Az LG évekkel ezelőtt vezette be a saját fejlesztésű webOS névre hallgató okostévé rendszerét, amelynek idei, 4.0 verziója került ebbe a tévébe. A gyakorlati próba során megállapítottuk, hogy a webOS továbbra is remek, a legjobb ilyen platform. Átlátható, kifejezetten gyors, nagyon stabil, és bizonyos határokon belül még személyre is szabható, hiszen a felhasználó maga döntheti el, hogy a főképernyőn mely funkciók kapjanak helyet.

Az Alpha7 képfeldolgozó processzorral látták el Forrás: Origo

Az irányítás ezúttal is a mozgásérzékelős Magic Remote távirányító segítségével történik, ami úgy is funkcionálhat, mint egy egér, ez pedig jelentősen megkönnyíti a vezérlést és a navigációt. Az okostévérendszer szerves részét képezik a közvetlenül elérhető internetes applikációk. Ezek úgy működnek, ahogy a telefonok esetében már megszokhattuk, azaz fel kell őket telepíteni, és egy gombnyomásra azonnal elindulnak. Olyan bőségről ugyan nincs szó, mint amivel a mobilok büszkélkedhetnek, de azért 250 app így is megtalálható a kínálatban. Ezek között ráadásul megtalálhatóak a legfontosabb, legnépszerűbb programok, így például a YouTube, a Netflix, az HBO GO vagy a Spotify, és emellett persze a böngésző sem hiányzik, így hagyományos módon is netezhetünk a tévén.

Hangminőség

A beépített hangrendszer az LG B8 gyenge pontja. Na nem mintha tapasztaltunk volna hanghibákat, búgást, sistergést és zajosodást, de az tény, hogy a rejtett hangszórókra épülő megoldás steril és művi megszólalást produkál. Hiába látták el integrált mélysugárzókkal is a televíziót, a basszusokból alig hallani valamit, a sztereó hangtérről pedig szintén le kell mondani. Egy közepes házimoziszett vagy hangprojektor egyszerűen kenterbe veri e téren azt, amit a B8 produkál, ezen nincs mit szépíteni.

Vezeték nélkül

Azért viszont dicséret jár, hogy ellátták a készüléket egy speciális kalibráló funkcióval, amely a távirányítón elhelyezett mikrofont használva képes a szoba egy kívánt pontjára koncentrálni a lehető legjobb minőségű megszólalást. És az is szuper, hogy a tv képes vezeték nélküli úton kilőni a hangot bármilyen bluetoothos audio eszközre, tehát a kábelekkel sem kell vacakolni. Emellett a B8 OLED tévé támogatja a Miracast és Wi-Fi Direct technológia használatát is, aminek révén a kompatibilis telefonok, tabletek és számítógépek képernyője szintén vezeték nélküli úton tükrözhető a kijelzőn. Magyarán azt fogjuk látni a tévén, amit a telefonon, ami videózásnál, filmezésnél például nagyon hasznos lehet. A modell rendelkezik egy előre telepített médialejátszós szoftverrel, azaz, elég csak bedugni egy pendrive-ot a hátuljába, és máris lehet nézni az azon található filmeket, videókat vagy akár képeket.

Összegzés

Az LG B8 egy kifejezetten erős, életképes televízió, ez világosan kiderült a tesztelés során. A hang minősége ugyan hagy kívánnivalót maga után, de cserébe a kezelés remek, a kép minősége szuper, a dizájn pedig abszolút elit kategóriás. Az ára, pedig ahhoz képest, hogy egy OLED televízióról van szó, nem is vészes, hiszen az 55 inches változatot már 470 000 forintos áron haza lehet vinni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!