Kiderült a OnePlus 6T európai ára

Vágólapra másolva!
Drágább lesz a OnePlus következő okostelefonja, de elvileg lilában is érkezik.
Vágólapra másolva!

A OnePlus általában két színben dobja piacra az okostelefonjait, de a OnePlus 6T-vel ez jövő héten megváltozik. Az éjfekete és a tükörfekete modellek mellé ezúttal lila verzió is érkezik.

Nem túl meglepő módon a három változat kívül és belül is teljes mértékben egyforma lesz. A lila változat ugyanakkor csak 8 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel lesz vihető. Az alapmodellbe 6 GB RAM és 128 GB tárhely kerül, a csúcsmodellbe pedig 8 GB RAM és 256 GB tárhely.

Forrás: PhoneArena

A hírek szerint az alapmodell kizárólag tükörfekete kiadásban lesz kapható, és Európában 559 euróba kerül majd. Ez 40 eurós felárat jelent a legolcsóbb OnePlus 6-hoz képest.

A 256 GB tárhellyel szerelt változatért már 639 eurót kérnek majd, az csak éjfeketében lesz kapható. A 8 GB RAM és a 128 GB tárhely párosítása 589 euróba kerül majd. A bemutató október 29-én esedékes, a piaci megjelenés pedig november 6-án.