Ezekből a kütyükből felesleges volt "okosat" csinálni

hülye okos eszközök
Vágólapra másolva!
Az internet of things, vagyis a dolgok internete a következő években azt fogja eredményezni, hogy gyakorlatilag minden eszközünk valamilyen módon kapcsolódni fog az internethez, és „okossá” válik. A különböző gyártók már eddig is javában próbálkoztak különböző dolgok megokosításával, és sokszor szinte hihetetlen, hogy ezek az értelmetlennek tűnő holmik tényleg eljutottak a piacra. Persze jellemzően az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Az okostojástartó, hogy soha nem fogyjunk ki a tojásból

Ha ön mindig is arra vágyott, hogy a tojástartója csatlakozzon az internethez, akkor önnek találták ki a Quirky Egg Mindert. A holmi annyit tud, hogy egyrészt jelez a mobilunkon keresztül, ha már kevés tojás található a tojástartóban (nem mintha ezt nem lehetne látni szabad szemmel), másrészt pedig elméletileg arra is képes, hogy szóljon nekünk, hogy a tojástartóban tárolt tojások közül melyik fog megromlani hamarosan. A felhasználói visszajelzések szerint nem látja el túl jól a feladatát, de legalább nem is annyira drága, körülbelül 2800 forintnak megfelelő dollárért adják.

Forrás:Quirky

Az okosvizespalack, hogy ne felejtsünk el inni

Az orvosok és különböző egészségügyi szakértők az utóbbi időben nem győzik hangsúlyozni, hogy fogyasszunk elég folyadékot, főleg ha nagy hőség van. Ezt a gyártók is próbálják meglovagolni, a Hidrate Spark például egy olyan okospalack, ami egyrészt a telefonunkhoz csatlakozva ránk szól, hogy ideje lenne innunk, másrészt pedig maga a palack is elkezd villogni. A probléma, hogy ezért nagyjából 15 ezer forintot kérnek el, és ugyanezt a funkciót el tudja látni egy rakás ingyenes okostelefonos alkalmazás is. De legalább jól néz ki.

Forrás: Hidrate

Az okos-pelenkázóasztal, hogy egészséges legyen a baba

A Hatch Baby Smart Changing Pad nevű pelenkázó azt ígéri, hogy nyomon tudja követni a pelenkacseréket, a csecsemő súlyának változását, és hogy grammra pontosan mennyi táplálékot vesz magához egy szoptatás alkalmával. Ráadásul elég kényelmesnek is tűnik. Valójában az egész nem más, mint egy kipárnázott mérleg, a lényeget pedig a mellékelt okostelefonos alkalmazás végzi, mindezt 70 ezer forintért.

Forrás: Hatch Baby

Az okosfogkefe, hogy belássunk a szánkba

Az utóbbi években számos okosfogkefe került a piacra, melyek többségének abszolút semmi értelme. Az Onvi Prophix erre azzal tesz még rá egy lapáttal, hogy beleraktak egy 10 megapixeles kamerát, aminek segítségével fogmosás közben élő videót, valamint fényképeket szolgáltat a szánk belsejéről. Ha úgy érezzük, valami fogászati gondunk van, akkor a 112 ezer forintnak megfelelő dollárért árusított eszköz megvásárlása helyett valószínűleg jobban járunk a fogorvos felkeresésével.

Forrás: Onvi

Az okossütő, hogy ne kelljen megtanulnunk sütni

A June Intelligent Oven nevű okossütő alapvetően nem is hangzik rosszul. A lényege, hogy beépített kamerákkal és a saját szoftverével kitalálja, hogy mit is helyeztünk el benne, és azt igyekszik nekünk tökéletesre megsütni, anélkül, hogy bármit közbe kellene avatkoznunk. Ez persze nagyon hasznos lehet azoknak, akik szeretnének egy tökéletes sült húst, de fogalmuk nincs arról, hogyan is kéne elkészíteni. Mindössze két probléma van: az egyik, hogy 420 ezer forintba kerül, a másik pedig, hogy egyelőre eléggé esetleges, hogy tényleg felismeri-e a belé helyezett ételt.

Forrás: Business Insider

Az okosóvszer, hogy... nos...

Az egyelőre még fejlesztés alatt álló, de hamarosan rendelhető iCon elméletileg a világ első okosóvszere lesz. Csak éppen ez némileg félrevezető név, valójában ugyanis egy telefonhoz csatlakoztatható gyűrűről van szó, amit a férfi felhasználó ráhúz az erektált állapotban leledző nemi szervére, és ami onnantól kezdve képes olyan információkat közölni, mint a menet közben elégetett kalóriák száma, a bőr hőmérséklete, vagy éppen a „lökési sebesség”, többek között. Ezeket a statisztikákat aztán meg lehet majd osztani más iCon-felhasználókkal is, a biztonság kedvéért...

Forrás: I.Con

Az okosvilla, hogy rágjunk rendesen

Listánk talán legröhejesebb darabja a HapiFork nevű okos villa, ami egy dologra jó: vibrál, hogy ha azt érzékeli, hogy túl gyorsan eszünk. Valószínűleg leginkább gyerekeknek szól, és egyébként valóban egyfajta megoldást kínál egy problémára, csupán kérdés, hogy megér-e 18 ezer forintot, és hogy ugyanezt a hatást mondjuk egy szülői figyelmeztetéssel nem lenne-e jobb elérni?

Forrás: HapiFork

Az okosesernyő, amit nem lehet elhagyni

Valószínűleg az életében mindenki ott felejtett már különböző helyeken nem egy esernyőt. Erre kínál megoldást az Oombrella, ami képes közölni tulajdonosával az utolsó helyet, ahova leraktuk. Ezenkívül időjárás-információkat is tud küldeni a telefonunkra, de ebben valószínűleg az olyan jól bejáratott alkalmazások hatékonyabbak, mint mondjuk a Köpönyeg. Továbbá 22 ezer forintért azért jó pár esernyőt el lehet hagyni...

Forrás: Wezoo

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!