Az iPhone 8 volt Amerika, a Galaxy S9 Európa kedvence az elmúlt hónapokban

Vágólapra másolva!
Nagyszerű negyedévet zárt az Apple Amerikában, a legjobban az iPhone 8 fogyott.
Vágólapra másolva!

Bár az Apple számára immáron csak a nyereség számít, ha az okostelefonok és a táblaépek sikereit nézzük, azért mindenki mást továbbra is nagyon érdekel, hogy mennyi iPhone-t ad el az egyes negyedévekben a vállalat. Mint ismert, az Apple ezeket a számadatokat többé nem hozza nyilvánosságra.

A Huawei az elemzői adatok alapján végleg letaszította a második helyről az Apple-t a globális okostelefon-piacon, de azért a harmadik hely sem rossz, főleg ha azt nézzük, a harmadik negyedév adataiban még nem volt benne az iPhone XR, és csak pár nap erejéig kerülhetett be az iPhone XS és az iPhone XS Max.

Forrás: Expert Reviews

A Kantar Worldpanel adatai alapján mindenesetre Amerikában remekelt idén július és szeptember között az Apple. Az iOS Amerika második kedvenc mobil operációs rendszere, 39,7 százalékos piaci részesedéssel. Amerika mellett Kínában, Ausztráliában és Németországban tudott javítani az iOS.

Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban ugyanakkor egyre erősebb az Android, az EU5-ös csoportban a harmadik negyedév 82 százalékos Android-uralmat hozott. Pedig tavaly ez az érték még csak 79,7 százalék volt.

Amerikában az iPhone 8 volt a legnépszerűbb okostelefon (9,4 százalékos piaci részesedéssel), míg a nagy európai országokban a Samsung Galaxy S9 volt az úr.

A Huawei és a Xiaomi gyors ütemben növekszik Európában, így a top 5 okostelefon listájára már a P20 Lite és a Redmi Note 5 befért. Kínában a Xiaomi Mi 8 tarolt.