Van még élet a Mass Effectben

mass effect andromeda
Mass Effect Andromeda
Vágólapra másolva!
Tűkön ülve viszont nem érdemes várni a következő részre.
Vágólapra másolva!

A BioWare által jegyzett Mass Effect trilógia minden idők egyik legjobb sci-fi játéksorozata, még ha a harmadik rész fináléjából elég nagy balhé is kerekedett annak idején. Éppen ezért is világszerte rajongók százezrei jöttek lázba a negyedik Mass Effect kurta-furcsa 2015-ös bejelentésékor. Sajnos az új szereplőkkel és egy másik galaxisban játszódó Mass Effect: Andromeda kritikai és anyagi bukás lett, a kiadása után a játékosok hetekig a nevetséges (utólag nagyrészt patchekkel kijavított) technikai hibáin nevetgéltek.

Mass Effect Andromeda Forrás: EA

Ettől függetlenül az Andromeda egyáltalán nem rossz játék, nyugodt szívvel ajánjuk a sci-fi kedvelőinek. A vesztét az okozta, hogy túlságosan ambiciózus volt, így a fejlesztési ciklusának a felénél lényegében ki kellett dobni az addig elkészült munka jókora részét. A fejlesztők eredetileg a No Man's Sky-hoz hasonlóan kismillió felfedezhető bolygót szerettek volna generálni benne, és eköré próbálták építeni a játékmenet jókora részét, azonban végül a jóval klasszikusabb, kézzel készített tartalmak mellett kötöttek ki.

A boltok polcaira került játékot tulajdonképpen másfél év alatt rakták össze.

Szerencsére nyilvánvaló, hogy az Andromeda bukása ellenére sem a BioWare, sem pedig az Electronic Arts nem mondtak le a Mass Effectről. A héten váratlanul elérhetővé vált az Andromedához egy Xbox One X-es javítás, az 1,68 GB-os patch telepítése után már közel 4K felbontásban is futtatható a konzolon a játék. Ami ennél is érdekesebb, hogy a BioWare kiadott egy fejlesztőket felvonultató rövid videót, ami szerint aktívan foglalkoznak a játéksorozat jövőjével.

A rajongóknak ettől függetlenül nem érdemes túlságosan beleélniük magukat a következő játék érkezésébe, jelenleg szinte garantáltan csak koncepciófázisban van az ötödik Mass Effect. A BioWare momentán a jövőre megjelenő Anthemmel van elfoglalva, utána pedig könnyen elképzelhető, hogy a Dragon Age következő felvonásának áll neki.

Minden további nélkül elképzelhető, hogy sok évre vagyunk még a következő Mass Effect megjelenésétől.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!