Mégsem befolyásolja a gyerekek alvását a képernyő előtt töltött idő?

Vágólapra másolva!
Habár rendszeresen készülnek olyan felmérések, melyek egyértelmű párhuzamot vonnak a gyerekek képernyő előtt töltött ideje és a rosszabb, kevesebb alvás között, úgy tűnik, hogy ezek jelentős része félrevezető lehet.
Vágólapra másolva!

Az Oxfordi Egyetem egy friss kutatásából ugyanis az derül ki, hogy valószínűleg jóval kevésbé van hatással a gyerekek alvásának minőségére a napközben képernyő előtt töltött idő, mint azt korábban gondoltuk.

A kutatást vezető Andrew Przybylski leginkább azzal foglalkozik, hogy az internethasználat, a közösségi média és a videojátékok milyen hatással vannak hosszú távon az életminőségünkre. Azonban elmondása szerint szülőként különösen fontos téma számára, hogy a gyerekekkel is foglalkozzon, és egy ideje már azt próbálja kideríteni, hogy valójában mennyire befolyásolja a gyerekek alvását a digitális eszközök használata.

Forrás: Christopher Furlong/Getty Images

Przybylski ehhez olyan felmérést vett alapul, amit az Egyesült Államokban a szövetségi kormány rendszeresen elvégez a lakosságon. Egészen konkrétan 50 ezer olyan visszaküldött kérdőívet elemzett ki, melyet 18 éven aluli gyerekek szülei töltöttek ki, és küldtek vissza akár interneten, akár postán, és amelyben kifejezetten a gyerekek képernyő előtt töltött ideje és alvási szokásaik kerültek előtérbe.

Az amerikai felmérésből egyértelműen az olvasható ki, hogy a képernyő előtt töltött idő (legyen az televízió, számítógép, okostelefon, tablet) alapvetően befolyásolja az alvás minőségét és mennyiségét.

Azokban az esetekben, amikor az adott családban betartották az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia által javasolt 2010-es útmutatást, ami legfeljebb napi 2 óra képernyőidő javasolt a két évnél idősebb gyerekek számára, a szülők arról számoltak be, hogy gyermekük 20 perccel többet alszik éjszaka. Azok, akik már a 2016-os útmutatást vették alapul, ami már egy-két óra közötti időtartamot javasol 5 éves korig, és flexibilisebb időtartamot az ennél idősebbek számára, a szülők 26 perccel több alvást jelentettek a gyerekükről.

A dolog tehát viszonylag egyértelműnek tűnik: több képernyő előtt töltött idő, kevesebb és rosszabb minőségű alvás.

Csak éppen Przybylski szerint nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ha ugyanis kiszűrte az olyan tényezőket, melyek szintén befolyásolhatják az alvást (mint például, hogy milyen környéken él az adott gyerek), és csak önmagában nézte a képernyőidő és az alvás összefüggését, azt találta, hogy valójában nem túl vészes a helyzet. Kutatása szerint az 5 évesnél fiatalabb gyerekek esetében minden képernyő előtt töltött óra körülbelül 8 perccel kevesebb alvást jelent, míg az ennél idősebbeknél ez már csak körülbelül 3 perc.

Przybylski úgy véli, hogy az alvás minőségére és mennyiségére összességében körülbelül 2%-nyi hatással van önmagában a képernyő előtt töltött idő.

Przybylski nem először foglalkozik hasonló témával. Tavaly a Cardiffi Egyetem kutatójával készített egy közös felmérést, melynek keretében 20 ezer szülőt kérdeztek meg arról, mennyi időt tölt a gyermekük különböző képernyők előtt, és ez milyen hatással van a viselkedésükre és a kedvükre. Akkor azt találták, hogy miután kiszűrték az olyan tényezőket, mint a gyerek etnikuma, neme, kora, a család bevétele és a szülők iskolázottsága, valójában szinte semmilyen összefüggés nem mutatható ki a két dolog között.

Forrás: Getty Images/First Light/Kevin Spreekmeester

Éppen ezért Przybylski akkor azzal zárta a kutatását, hogy az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia által javasolt időkorlátok nem feltétlenül hatásosak, és a képernyő előtt töltött időnél sokkal fontosabb tényező például, hogy a szülők milyen szabályokat alakítanak ki gyerekeik számára a digitális eszközök használatát illetően, és hogy mennyire aktívan működnek közre abban, hogy a gyerek felderítse és megértse a digitális világot.

Przybylski a mostani kutatását azzal zárja, hogy sokkal többet segítene a gyerekek alvási idejével és minőségével kapcsolatban, ha az iskolák nem reggel 8-kor, hanem 8:30-kor vagy még később kezdenék el a tanítást.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!