Ingyen javíthatja az iPhone X-et az Apple

notcn, kijelző, sziget, okostelefon
Apple iPhone X, felül a notch!
Vágólapra másolva!
Rosszalkodhat az érintőkijelző egyik komponense.
Vágólapra másolva!

Kezdenek előjönni a közelmúltban piacra dobott Apple termékek hibái, a napokban már a második ingyenes javítási programot volt kénytelen meghirdetni a gyártó. Elsőként a cég közölte, hogy a tavalyi és az idei évek közepe között értékesített egyes MacBook Pro laptopokban váratlanul elhalálozhat az SSD, most pedig az iPhone X csúcsmobilt megvásárolt ügyfelek reménykedhetnek ingyenes javításban.

Apple iPhone X Forrás: Apple

A visszahívás háromféle hibajelenségre vonatkozik. Az Apple akkor cseréli ki ingyen az érintőkijelzőt az iPhone X-ben, ha

  • az láthatóan késve reagál az érintésekre,
  • egyes pontjain egyáltalán nem reagál rájuk,
  • vagy ha meg sem történt, fantom érintéseket érzékel.

Az ingyenes javítási program hivatalos leírása itt olvasható, a kijelzők cseréjét természetesen az Apple hivatalos szervizei fogják elvégezni.

A hibajelenségekért az érintőkijelző meghibásodó vezérlőlapkája a felelős.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!