Az előző Samsung zászlóshajókra is készül az Android 9 Pie

Vágólapra másolva!
A One UI kezelőfelület a Galaxy S8, Galaxy S8+ és Galaxy Note 8 modelleken is elérhető lesz.
Vágólapra másolva!

A Samsung a múlt héten mutatta be az Android 9 Pie-alapú One UI kezelőfelületét. Ez elsőként a Galaxy S9, Galaxy S9+ és Galaxy Note 9 modellekre jelenik meg, januárban. Idővel azonban a régebbi zászlóshajókra is megérkezik.

A dél-koreai gyártó ezt már hivatalosan is megerősítette, de sajnos időpontokat nem említett. Nemrég azonban kiszúrták, hogy már van olyan Galaxy S8, Galaxy S8+ és Galaxy Note 8, amin Android 9 Pie rendszer fut. Ez azt jelenti, hogy a munka már elkezdődött, az előző-generációs modellekre is rövidesen jön majd a frissítés.

Forrás: Ars Technica

Az új One UI kezelőfelület alapvetően az egykezes működésre van kihegyezve, illetve a formavilágot is a készülék dizájnnyelvéhez igazítja. Nagy újdonság továbbá a sötét mód, ami éjszakára ütemezhető is.

A tippek szerint a tavalyi zászlóshajón 2 hónapos lemaradásban lehetnek, ami a frissítéseken való munkát illeti. Ez arra utal, hogy a Galaxy S8, Galaxy S8+ és Galaxy Note 8 márciusban frissülhetnek, talán pont a Galaxy S10 érkezése után.