Nem használ számítógépet a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter

2018.11.15. 10:39

Nem használ munkájához számítógépet az egyebek közt a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter – derült ki Szakurada Jositakának a japán parlamentben elhangzott válaszában, amelyet törvényhozók kérdésére adott.

A miniszter elmagyarázta, hogy a számítógép használatát igénylő feladatokkal az asszisztensét szokta megbízni, és biztos benne, hogy remek munkát végez. A hálózati feszültség és a kártékony programok kapcsán feltett kérdésekre a hatvannyolc éves Szakurada nehezen értelmezhető választ adott. Azt felelte, hogy a rendszerben sosem használnak USB-t, ami arra utal, nem tudja, hogy ezek a dolgok mit jelentenek. A japán sajtó szerint elképzelhető, hogy a szünetmentes tápegységre gondolhatott, amelynek angol rövidítése UPS.A jelenetet élőben közvetítette a japán országos televízió is.

Szakurada JositakaForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Így az is látható volt, hogy a képviselők hangosan kinevették a minisztert.

Szakuradát Abe Sindzó miniszterelnök a múlt hónapban nevezte ki, a legutóbbi kormányátalakítás alkalmával.

Szakurada a felelős a 2020-as Tokiói Nyári Olimpiai Játékok megrendezéséért is. A miniszter 1996-ban került az országgyűlésbe a Tokió melletti Csiba prefektúrából.