Óriási bukásnak tűnik a Fallout 76

bethesda fallout 76
Fallout 76
Vágólapra másolva!
Nevetséges bugparádé, a kritikusok és a játékosok véleménye is lesújtó.
Vágólapra másolva!

Nagy csalódást okozott az egyjátékos helyett többjátékos módra optimalizált Fallout 76 a bejelentésekor, azonban nem tört ki jelentős lázadás miatta, a játéksorozat rajongóinak oroszlánrésze hajlandó volt bizalmat szavazni a Bethesdának. Tulajdonképpen nem hangzott rosszul, hogy a játékosok együtt fedezhetik fel a játék óriási és nyílt világát, esetleg harcolhatnak egymás ellen.

Fallout 76 Forrás: Bethesda Game Studios

A Fallout 76 egy hete jelent meg, és most már nyugodtan kijelenthető, hogy nem sikerült megvalósítani a koncepcióját. Elsőként is az elvártnak megfelelően a játék egy totális bughalmaz, de a rajongók által már megszokott gondok mellett egészen nevetséges problémák is akadtak: például az egyik játékos karaktere valamiféle hiba miatt már egy hete véglegesen halhatatlan üzemmódba kapcsolt, egy társaság pedig három atombombát egyszerre elindítva összeomlasztotta a szervert.

Ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik, a Fallout 76-ban némi túlzással bármi és bármikor elromolhat.

Ettől függetlenül és végső soron nem a bugok jelentik a legnagyobb problémát, hanem a játékmenetbeli hiányosságok. A játékosok elég gyorsan eljuthatnak arra a pontra, hogy nem tudnak mit tenni a játékban: megszerezték a remek fegyvereket és páncélokat, úsznak az elkölthetetlen pénzben és az összehordott szemétben, az újból és újból végrehajtható küldetések javát pedig legalább egyszer teljesítették már.

Fallout 76 Forrás: Bethesda Game Studios

Hab a tortán, hogy máris elérhetővé vált egy online eszköz, amellyel részleges indítókódokból kiszámoltathatóak az atombombák indításához szükséges további kódok, így a játékosoknak nincs szükségük arra, hogy kemény munkával megszerezzék az összes kódtöredéket.

Egy ideig szórakoztató lehet a Fallout 76, de egy bizonyos pont után látványosan az előtérbe kerül a Bethesda nyílt világú játékformulájának összes súlyos problémája.

Ezek persze az eddigi Falloutokban is jelen voltak, de azokban legalább az egyjátékos sztoritartalmak és melléküldetések motivációt jelenthettek a barangolás folytatására.

Mindez meg is látszik a játék értékelésein. A Metacriticet elnézve nagy az egyetértés a PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokon játszók között: a kritikusok az összes platformot átlagolva 51/100 értékelést adtak rá, de a játékosok még ennyire sem voltak kíméletesek

a 2.7/10-es értékelésükkel.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!