Tervezési hiba miatt perlik az Apple-t

hagens berman sobol shapiro apple macbook imac per
Az ügyvédi iroda szerint több porral kapcsolatos gond is megakadályozható vagy csökkenthető volna porszűrők alkalmazásával
Vágólapra másolva!
Gondokat okoz, hogy nem került porszűrő a számítógépeibe.
Vágólapra másolva!

Nagyon nehezen követhetőek az Apple folyamatban lévő peres ügyei, és mostantól még bonyolultabb lesz a helyzet. Az e-bookok árának fixálása miatt a cégből már 450 millió dollárt kiperelt, jelenleg pedig az iPhone-ok titkos lassítása miatt pereskedő Hagens Berman Sobol Shapiro ügyvédi iroda közölte, hogy újabb csoportos pert indít a vállalat ellen az Egyesült Államokban.

Az ügyvédi iroda szerint több porral kapcsolatos gond is megakadályozható vagy csökkenthető volna porszűrők alkalmazásával Forrás: Hagens Berman Sobol Shapiro

A friss perben a vállalat azzal vádolja az Apple-t, hogy a 2013 óta gyártott egyes MacBook és iMac számítógépeknél súlyos problémát okoz az eszközökbe bekerülő por. Az érintett termékek aktív hűtést használnak, azaz ventilátorok segítségével próbálják kifújni a működés során keletkezett hőt, beszívni a házon kívülről a hideg levegőt.

Az ügyvédi iroda szerint az Apple nem tett porszűrőket a levegőbeszívó nyílásokhoz, emiatt pedig az elkerülhetetlennél masszívan több por kerül be a számítógépek házának a belsejébe.

A felhalmozódott por csökkenti a hőleadási képességet, így az eszközök a túlmelegedés elkerülése érdekében egyre jobban lelassítják a működésüket.

Emellett a por bekerülhet a kijelzővédő üveg és a kijelzőpanel közé, ez látható a fenti képen.

A porszűrők kihagyását az ügyvédek elfogadhatatlannak tartják, hiszen prémium árkategóriás számítógépekről van szó. Emellett az sem tetszik nekik, hogy az Apple nem hajlandó ingyenesen vagy olcsón javítani a por által okozott gondokat, a szervizhez forduló ügyfelektől esetenként több száz dollár javítási díjat kér.

A kijelzők esetében az ügyvédek szerint egy takarítás is elég lenne, de a szervizesek ragaszkodnak a komplett panel kicseréléséhez, ami persze sokkal többe kerül az ügyfeleknek.

Ráadásul a panelcsere nem oldja az alapvető problémát, a beáramló és megtapadó por miatt az új panel is ugyanúgy koszossá és foltossá válhat, mint a régi.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!