Az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó lesz az új sláger

Vágólapra másolva!
A Snapdragon 855 csúcslapka mellett a Qualcomm ultrahangos ujjlenyomat-olvasója is bemutatkozott.
Vágólapra másolva!

Nem is olyan régen a OnePlus és a Huawei kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval újítottak, de az eddigi visszajelzések szerint a OnePlus 6T és a Huawei Mate 20 Pro szenzora is viszonylag lassú és pontatlan a hátlapi szenzorokhoz mérten. Ez nem véletlen: mindkettőbe optikai szenzort építettek.

Ezek alapvetően fényt használnak, és egy képet készítenek az ujjlenyomatunkról, amit aztán összevetnek a tárolt adatokkal. Emiatt kevésbé biztonságosak és lassabbak is a fizikai, általában hátlapi megoldásokkal szemben.

Forrás: Qualcomm

A Qualcomm szerint azonban mindez most megváltozik. A Snapdragon 855-ös csúcslapka mellett az óriás bemutatta ugyanis az ultrahangos, képernyőbe építhető ujjlenyomat-olvasóját is.

Ez kerül majd a jövő évi androidos zászlóshajókba. A 3D Sonic Sensor a világ első kijelzőbe építhető, ultrahangos szenzora. Az ujj irányába ultrahang-hullámokat küld, és regisztrálja a kapott visszajezéseket, majd 3D-s képet alkot az ujjlenyomatról.

Ezt a rendszert tehát sokkal nehezebb átverni, ráadásul a megoldást a víz és az egyéb folyadékok sem verik át. A felismerés tehát gyorsabb és pontosabb, legalábbis elméletben.

A gyakorlati teszteket a Samsung Galaxy S10 szériával lehet majd kezdeni, elvileg ezekben lesz először ilyen szenzor, már 2019 elején. Idővel persze mindegyik gyártó ilyen megoldásra vált majd.