Okosabb lett a Huawei Mate 20 Pro

Vágólapra másolva!
A második nagy frissítés az arcfelismerőn és az ujjlenyomat-olvasón is gyorsított.
Vágólapra másolva!

Általában egyetlen zászlóshajó sem jelenik meg olyan szoftverrel, amin ne lenne még mit tökéletesíteni.

A Huawei Mate 20 Pro sem volt kivétel, amelynél a legnagyobb botrányt a Hulk-kijelző jelentette, vagyis a #gluegate botrány. Bár a Huawei és az áruházak folyamatosan cserélik a hibás modelleket, a gyártó hivatalosan továbbra sem ismerte el a problémát, és az európai országokban akadnak, akiknél az 5-6. cseremodell is hibás, vannak, akik pedig több mint 2 hetet várnak egy cserére. Értelemszerűen többen elálltak már a készüléktől emiatt, valamint azért, mint a Huawei semmit sem reagál hivatalosan.

Bár a zöld kijelzős botrány még nem ért a végéhez, a jó hír az, hogy aki kifogott egy hibátlan modellt, az immáron a második nagy szoftverfrissítésnek örülhet.

Forrás: Android Central

Ez a csomag tovább javítja a 3D-s arcfelismerő rendszer teljesítményét, illetve a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó sebességét is (bizonyos helyzetekben). Ezt jó hallani, elvégre az ujjlenyomat-olvasót sokan kritizálták annak lassúsága miatt (a fizikai szenzorokhoz mérten).

Elvileg a mostani frissítés tovább javít a fotók minőségén és még tovább optimalizálja a kamera teljesítményét. A navigáció teljesítménye is javult, illetve a novemberi biztonsági frissítéseket is tartalmazza a csomag.