Posztapokaliptikus rémálom lett az év egyik legjobban várt játéka

fallout 76
Fallout 76.
Vágólapra másolva!
A két évtizedes múltra visszatekintő Fallout-sorozat olyan a számítógépes univerzumban, mint a filmeknél a Mission Impossible- vagy Bourne-széria. A játékos (néző) pontosan tudja az első pillanattól kezdve, hogy mire számíthat: jelen esetben egy harmadik világháború, azaz nukleáris támadások, fertőzések, mutációk által sújtott, 22. századi világra, amely elől lezárt, jól felszerelt bunkerekbe vagy világtól elzárt falvakba menekült az emberiség egy része.
Vágólapra másolva!

Ám mindig eljő az idő, amikor véget érnek a biztonságos napok, mert például elromlik a víztisztító, és ki kell lépni a Valóságba, megküzdeni a vadon elfajzott lényeivel, robotjaival, szektáival, mutánsokból álló törzseivel, az időjárással, azaz az egész haldokló Földdel.

Fallout 76 Forrás: Origo

Így kezdődik az év egyik legjobban várt játéka, a Bethesda által kiadott Fallout 76 is, amely külsőségeiben megidézi az évek során rendkívül népszerűvé vált széria múltbeli részeit. Egy teljesen kezdő, pancser karakterként dobnak ki minket az óvóhelyről minimális felszereléssel, hogy idővel feltápoljuk magunkat, komoly felszerelést szedjünk össze, barátokat szerezzünk, és kezdjük újjáépíteni az USA West Virginia névre hallgató területét.

Bugyuta játékmenet

Egy nagy, szabadon bejárható területet kapunk, de úgy, hogy nincs benne hagyományos értelemben vett játékos-kampánymód. Léteznek feladatok, küldetések, de ezek csak nagyon erőltetetten kapcsolódnak össze, ráadásul úgy, hogy egyetlen darab NPC (nem játékos karakter) sincs a programban! Nincs senki, akivel tudnánk beszélgetni, aki megvilágítaná a dolgok hátterét, feljegyzések, régi rádióadások alapján indul neki a főhősünk a misszióknak.
Ettől az egész világ totálisan élettelen és életidegen lesz, ellentétben a korábbi Falloutokkal, amelyekben komplett, működő városokba lehetett eljutni, felfedezve a háború utáni világ kifacsart társadalmi rendszerét. Ám itt ilyenről szó sincs. Menni kell, irtani a mutáns kutyákat, kaffogó fogú zombikat, megvaduló robotokat, közben gyűjtögetni a nyersanyagokat, amik egyszer talán jók lesznek valamire. Ráadásul a feladatok jó része katasztrofálisan egysíkú: el kell kolbászolni valahova, ott megszerezni vagy legyakni valamit, aztán a semmiből megjelenik érte a jutalom. Iszonyú illúzióromboló az egész.

Ilyen marhaságokra azért volt energia Forrás: Origo

A megszerzett cuccokból pedig építhetünk jobb felszerelést, bázisszerűséget a mostanában rém divatos „túlélő” típusú játékok mintájára. Azaz a készítők fogták a Falloutot, kiszedték belőle a jól kitalált, izgalmas történetszálakat, a saját jellemmel, célokkal rendelkező NPC-ket, a lélegző és önmagában is élő külvilágot, és a helyére begyömöszkéltek egy menőnek gondolt, gyűjtögetésre, hentelésre és építgetésre épülő „új” stílust.

Ál multiplayer

Ráadásul a fejlesztők eltökélték, hogy lopnak egy kicsit a PUBG-hez, Fortnite-hoz hasonló „Battle Royale” típusú programoktól is. Így az új Fallout csak online játszható, egy olyan térképen, ahol rajtunk kívül még 24 „igazi”, hús-vér ember is tevékenykedik. Csakhogy itt a terület is jóval nagyobb, mint az említett programokban, így előfordulhat, hogy 6-7 óra alatt senkibe sem botlunk bele. Ám abban sincs általában sok köszönet, ha találkozunk, mert előre megírt párbeszédmodulok nincsenek, mindent kézzel kéne bepötyögni, ami egy kontrollerrel rémálom. De nagyon nincs is miről trécselni, mindenki megy, próbálja elvégezni az aktuális feladatát, egyáltalán nem olyan a szitu, mint mondjuk a World of Warcraftban, ahol többezernyi játékos is nyomhatja ugyanazon a szerveren, és sokan csak közösségi életet élni járnak fel. Szóval megvan a multiplayer élmény illúziója, de ez tényleg csak a látszat. Ugyanis körülményes a kooperáció a vadidegenekkel, egymással csak akkor lehet küzdeni, ha mindkét fél beleegyezik, és értelemszerűen, aki gyengébb, az nem fogja ezt erőltetni.

Béna irányítás

Az irányítás sem az igazi, ugyanis rettenetesen körülményes a tárgyváltás, a különféle képességek aktiválása, így igazából egy csomó idő csak azzal megy el, hogy a menüben kotorászunk. A korábbi Fallout játékokból megmaradt harcrendszer mostanra már végképp idejétmúlttá vált. Lassú, nyögvenyelős, erőltetett, és ráadásul a célzás sem működik túl jól, az összecsapások végkimenetele így sokszor a szerencsén múlik inkább, és nem a tudáson vagy gyakorláson. Nyoma sincs a kifinomult akciózásnak, a bujkálást tök felesleges erőltetni, és ami vérlázító, hogy sokszor a semmiből bukkannak fel az ellenségek, olyan helyekről, amelyeket már előzőleg átvizsgáltunk például.

Szomorkás grafika

A többi idei nagyon várt játék, így például a Red Dead Redemption 2 vagy az Assassin's Creed Odyssey mellett szegény Fallout 76 úgy néz ki, mint egy rút kiskacsa, köszönhetően annak, hogy egy régi, több mint tíz éve pofozgatott (!!!) grafikus motorra épül, ami a mai követelményekhez már egyszerűen kevés. Amit látunk, az már nem számít szépnek, a textúrák nem az igaziak, a növények kétdimenziósnak tűnnek, az animációk pedig kifejezetten rondák.

Ez ma már nem számít jó grafikának... Forrás: Origo

Az ellenfelek darabosak, mint a dorogi szén, ha pedig lelövünk egy mutáns farkast, az egyik pillanatról a másikra elfekszik mindenféle átvezetés nélkül. Az pedig egyszerűen botrány, hogy még csúcskonzolon is előfordul, hogy egyszerűen döcögni kezd a játék az optimalizációs problémák miatt. Ha ez egy független, olcsó játék lenne, az ember azt mondaná, hogy okés, belefér, de egy papíron AAA kategóriás stuffnál, ami jelenleg 16-18 000 forintba kerül, már elfogadhatatlan.

Hibák, hibák, hibák

Egészen döbbenetes mennyiségű hiba maradt benne a Fallout 76-ban, amelyek szó szerint megkeserítik a felhasználók életét. Hiába jött ki már két darab, óriási méretű javítócsomag, továbbra is elő-előfordul, hogy a szerver egyszerűen csak ledobja a játékosokat, akiknek többórányi tevékenysége megy kárba. Mi is ragadtunk már be helyekre, sőt az is előfordult, hogy a likvidálásra ítélt szörny a pusztulása után egyszerűen eltűnt, és magával vitte a küldetés teljesítéséhez szükséges tárgyat. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az ellenfelek sokszor lebegve közlekednek, a lövések a semmiből érkeznek az irányunkba, a papíron barátságos őrrobotok ránk támadnak egyik pillanatról a másikra, hogy a grafikai anomáliákról már ne is beszéljünk.

Értékelés

Amennyire vártuk, akkora csalódás lett az új Fallout! A grafika és a kezelés, irányítás felett is eljárt már az idő mostanra, a játékmenet változásai pedig kifejezetten rosszul sültek el. A trendteremtő, előremutató és újító Falloutból mostanra egy trendkövető, másoló, a nagyok nyomában járó katyvasz lett. A durva hibákra, bugokra pedig nincs, és nem is lehet semmilyen elfogadható, épkézláb magyarázat. Sokan panaszkodnak világszerte a játékosok közül a programra, és nem is véletlenül.

A Fallout 76-ot így, ebben a formában csatába küldeni hatalmas hiba volt, amely komoly sebet ejthet az egész széria hírnevén.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!