Könnyen telepíthető az új Windows 10

microsoft windows 10 october 2018 update
Windows 10 October 2018 Update
Vágólapra másolva!
Már nem kell segédprogramot letölteni a művelethez.
Vágólapra másolva!

Nagy csendben a Microsoft közölte, hogy most már elvileg bárki könnyedén frissítheti a meglévő Windows 10-esét az október elején kiadott, majd pár nap múlva a súlyos hibái miatt másfél hónapra visszavont Windows 10 October 2018 Update verzióra.

Windows 10 October 2018 Update Forrás: Microsoft

A legújabb Windows 10 totálisan automatikusan terjesztése a mai napig nem kezdődött el, azonban akik átállnának a kevés látványos újdonságot hozó kiadás használatára, azoknak csak futtatniuk kell egy kézi frissítéskeresést a Gépház alkalmazásból elérhető Windows Update szolgáltatásban, mire az letölti és telepíti majd a legújabb frissítést.

A felhasználók számára ettől függetlenül inkább a kivárást javasoljuk, hiszen minél később települ a legújabb Windows 10 a számítógépükre, annál több hibajavítással együtt kapják meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!