Itt egy gép digitális nomádoknak - videó

Dell Inspiron 7386 2in1
Vágólapra másolva!
Befutott a szerkesztőségünkbe egy nagyon érdekes kis eszköz, a Dell Inspiron 7386 2in1. Két héten át nyüstöltük, tapasztalatainkat pedig videóban foglaltuk össze. Ha már prémium megjelenésű eszközről van szó, akkor mi egy prémium megjelenésű helyszínt választottunk a tapasztalataink megosztásához: a Kempinski 707-es szobáját. Elöljáróban annyit, hogy egy kedves, szép, szerethető kis gépről van szó, amely viszont úgy tűnik, hogy az árával már egy egészen másik szegmens felé araszolgat, és emiatt kénytelenek vagyunk az előbbi pozitív jelzők mögé odaírni azt, hogy „de”. 
Vágólapra másolva!

A Dell kettő az egyben családjának egyik legifjabb tagja a következő specifikációkkal érkezett: 13.3-as érintőképernyő, i7-es 4.6 Ghz-es processzor, 8 GB memória, 256 GB SSD tárhely, Intel grafikus chip és a jó „öreg” Windows. Abból is a 10-es.

No, és akkor még néhány dolgot hadd jegyezzünk meg írásban is, ami a videóból kimaradt.

A megjelenés tényleg elbűvölő.

Pontosabban lehet akár elbűvölő is. Az alumíniumházzal ugyanis abszolút prémium megjelenést és hangulatot kölcsönöznek a gépnek. A gépnek, ami egyébként valóban egy mobilis eszköz lett a maga 1,4 kilójával. Annyira kellemesen hordozható, amennyire annak kell lennie.

A videóban nem említettük

a beépített kamerát, ami zseniálisan gyönyörű képet biztosít végre!

Például skype-ozáshoz. Komoly cuccot préseltek a pici pötty mögé, ajánlott a használata! Illetve egészen jól szól (nyilván laptopszegmensről beszélünk) a kis Dell hangszórója is. Egészen tiszta hangot tud kicsiholni magából.

A képernyőt mi szerettük, de hangsúlyozzuk, hogy

szinte mindenki más ezt említette a leggyengébb pontjaként

(az aksi mellett). Az igaz, hogy a piacon nem ennek a legnagyobb a fényereje, és nem a legtűélesebb, de minket ez a két hét során a napi használatban nem zavart meg különösebben.

Amúgy pedig van benne kakaó rendesen, lehet nyüstölni bátran. Ha jó áron hozzá tudunk jutni, akkor egy ajánlott termékről van itt szó!