Megint komoly gond van a Google Pixel okostelefonjaival

Vágólapra másolva!
Ezúttal a telefonhívásokkal van problémája a Pixel 3 és a Pixel 3 XL egyes felhasználóinak.
Vágólapra másolva!

A Google Pixel 2 és Pixel 2 XL okostelefonjaival rengeteg volt a probléma tavaly, azok többségét végül szoftveresen meg tudta oldani a Google. Idén októberben mindenki azt remélte, hogy a Pixel 3 és a Pixel 3 XL készülékekkel már nem lesznek ilyen gondok.

Sajnos azonban a Pixel 3 XL második szenzorsávot növesztett, a hangszóróból furcsa hangok jöttek, a kijelző egyes Pixel 3 modelleken villódzott, illetve a memóriakezeléssel is komoly bajok voltak. Többek között.

Forrás: BGR

Az aktuális Pixel okostelefonokkal most újabb probléma van. A jelentések szerint számos felhasználó arra panaszkodik, hogy a hívások első másodperceiben nem hallják őket a túloldalon. A helyzet garanciális készülékcsere után sem változik.

Vannak olyanok is, akik szakadozó és gyenge hangra panaszkodnak hívás közben, illetve állandó visszahangokra vagy éppen teljes csendre. A hibák nem állandóak, véletlenszerűen jönnek elő. A gyári visszaállítás nem segít.

A Google korábban egy halom frissítést ígért decemberre, amelyek remélhetőleg ezeket a problémákat is javítják – vannak azoknak, akiknél ezek sem hoztak javulást.