48 MP-es kamera került a Honor csúcsmobiljába

honor view 20 android okostelefon
Honor View 20
Vágólapra másolva!
Emellett nanolitográfiával kialakított hátlapot kapott.
Vágólapra másolva!

Nem bírt magával a Huawei divíziójaként működő Honor, egy hónappal a nemzetközi debütálása előtt bejelentette Kínában a View 20 csúcsmobilját. A készülék talán legérdekesebb sajátossága, hogy a fő hátlapi kamerája 48 megapixel felbontású, a félhüvelykes méretű Sony-szenzor a cég szerint különösen jó minőségű és részletgazdag fotók készítésére képes. Mellette egy mélységérzékelő található, az éppen aktuális divattól eltérően széles látószögű lencsés hátlapi kamera nincs a telefonon.

Honor View 20 Forrás: Honor

A hátlapnál tartva nem az óriási felbontású Sony kameramodul az egyetlen furcsaság. A Honor View 20 az első olyan okostelefon, amely hátlapjára nanolitográfiás eljárással kialakított textúra került.

Ez a gyártó szerint egyrészt extra védelmet nyújt a kisebb karcok ellen, másrészt pedig a fényt különféle módokon megtörő felületek létrehozását teszi lehetővé, így látványos lesz tőle a hátlap.

Az okostelefon előlapja is nagyon trendire sikerült, a FullView 3.0 kijelző a felület közel 92 százalékát lefedi. A mérnökök az előlapi 25 megapixeles kamerát betették a megjelenítő bal felső sarkába, azonban technikailag nem teljesen fúrták át a 6,4 hüvelykes és 1080 × 2310 pixeles LCD panelt, így kikapcsolt kijelző mellett nem feltűnő, hogy bele van ágyazva a képalkotó egység.

Honor View 20 Forrás: Honor

A Honor View 20 további tulajdonságai miatt sem kell magyarázkodnia a gyártónak: 7 nanométeres technológiával készülő Kirin 980 lapkakészlet, modelltől függően 6/8 GB memória és 128/256 GB háttértár, továbbá 4000 milliamperes akku került bele.

A gyári töltőjével fél óra alatt nulláról 55 százalékosra tölthető az akkuja.

A Honor View 20 európai árazása várhatóan a január 22-én esedékes nemzetközi bemutatóján fog kiderülni, de íme a kínai árai:

  • 6 GB + 128 GB: 2999 jüan (nettó 123 ezer forint),
  • 8 GB + 128 GB: 3499 jüan (nettó 143 ezer forint),
  • 6 GB + 256 GB: 3999 jüan (nettó 163 ezer forint).

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!