Jól becsapta egy fejlesztő az iPhone-felhasználókat

Vágólapra másolva!
Olyan programmal verték át az embereket, amely az Alexa asszisztens beállítását segítette a leírás szerint.
Vágólapra másolva!

Az Apple-t és a felhasználói egyaránt jól átverte egy fejlesztő, amely Setup for Amazon Alexa néven tett közzé egy hamis appot. Ez elméletileg az Alexa virtuális asszisztens beállítását segítette volna.

A 9to5Mac szerint az app az első indításkor elkérte a felhasználó IP-címét, az okoshangszóró nevét és sorozatszámát. A leírás azt ígérte, hogy az app segít pontosan beállítani az asszisztenst, majd megmutatja az alapvető parancsokat.

Forrás: Macworld UK

Mivel az ünnepek alkalmából sokan vásároltak vagy kaptak Alexa-alapú okoshangszórót, ezért az app az eszközök kategóriában a hatodik legnépszerűbb lett, az App Store-ban pedig a 60. legkeresettebb program. A fejlesztő a keresési szavakat aknázta ki az app elnevezésével. A cél pedig az volt, hogy reklámokat jelenítsen meg a felhasználóknak, és így pénzt keressen.

A One World Software két másik appot is kínált iOS-re. Az Apple azóta mindhármat törölte az App Store-ból. Akinek a telefonján fent van a Setup for Amazon Alexa, a Marketplace – Buy/Sell vagy az Any Font for Instagram, az jobb, ha ezeket gyorsan letörli.