Más kütyüket kezelhetünk majd a Samsung okostévéiről

samsung okostévé távoli elérés
Más eszközök lesznek távolról irányíthatóak a 2019-es Samsung okostévékkel
Vágólapra másolva!
Mobilok és számítógépek is elérhetőek lesznek a 2019-es modellekről.
Vágólapra másolva!

A januári CES-re készülve a Samsung előre bejelentette a 2019-es évjáratú okostévéinek egyik hasznos újdonságát. A vállalat szerint a készülékek lehetőséget adnak majd arra, hogy billentyűzetek, egerek és hasonló beviteli eszközök segítségével a vásárlók elérjék és kezeljék például a számítógépüket, az okostelefonjukat, vagy éppen a táblagépüket a tévéjükről.

Más eszközök lesznek távolról irányíthatóak a 2019-es Samsung okostévékkel Forrás: Samsung

A lakásban lévő eszközök esetén az elvárható módon működik majd a megoldás: elsőként telepíteni kell majd egy szoftvert a tévéről használni kívánt eszközre, majd

a beállítgatás és bekapcsolás után megjelenik tévén a kütyü kijelzőjének a tartalma.

Az eszközök helyi hálózaton keresztül kommunikálnak majd a tévékkel, a hálókábeles és a WiFi-s adatkapcsolat is támogatott lesz.

A megoldásnak köszönhetően például a számítógépes játékosok anélkül játszhatnak majd az okostévéjükön, hogy rá kellene csatlakoztatniuk a PC-jüket egy videokábellel a tévére.

A másik érdekesség, hogy a VMWare közreműködésével a Samsung valamiféle virtuális számítógép használatát is lehetővé teszi majd, ezen keresztül a vásárlók elérhetik majd az irodai alkalmazásokkal létrehozott állományaikat, és persze dolgozhatnak is rajtuk. Sajnos nem derült ki a közleményből, hogy egész pontosan miként kell ezt elképzelni, és lesz-e havidíja a szolgáltatásnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!