Visszaeshet az iPhone XS Max gyártása

Vágólapra másolva!
A Citi Research szerint félbe vágják az Apple iPhone XS Max gyártását.
Vágólapra másolva!

Az első Apple iPhone óta talán most először, de egyre inkább úgy néz ki, hogy érezhetően belassulnak az Apple mobilos eladásai.

Amerikában különféle akciókkal már kétszer csökkentette az iPhone XR és az iPhone XS árát az Apple, és a jelentések szerint a gyártást is visszavették.

Forrás: Cult of Mac

A Citi Research szerint az iPhone XS Max esetében sem túl rózsás a helyzet. A cég jelentése szerint az Apple a január és március közötti negyedévben 48 százalékkal csökkenti majd az iPhone XS Max gyártását.

William Yang szerint az év első három hónapjában 45 millió iPhone-t gyárthat az Apple, 5 millióval kevesebbet, mint a Citi eredetileg várta.

Az Apple második pénzügyi negyedévében számos más elemző szerint is csökkenésekkel számolhatunk. A Rosenblatt úgy gondolja, hogy ennek a levét az iPhone XR issza majd meg.