Elképesztő okból csúszik a Chrome sötét felülete

google chrome
Sundar Pichai
Vágólapra másolva!
Túl sokáig tartott szerezni egy windowsos laptopot.
Vágólapra másolva!

Újabban divatossá vált a szokásos világos mellett sötét kezelőfelületet is készíteni a különféle szoftverekhez és webszolgáltatásokhoz. Ennek két oka van: egyes felhasználók szimplán a sötét kinézetet preferálják, míg mások estefelé átváltanának rá, hogy a monitor fénye ne bántsa a szemeiket és kisebb eséllyel zavarja meg a biológiai órájukat. Már a macOS és a Windows 10 is gyárilag támogatja a sötét felhasználói felületre való átkapcsolást.

Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

A Google Chrome fejlesztői már tavasszal eldöntötték, hogy a böngésző mindkét rendszeren támogatni fogja a sötét módot. Első körben és nagyon hamarosan a macOS-en válik majd elérhetővé a szoftver sötét felülete, a Windows 10-et használók csak egy kicsit később kapják majd meg a funkciót.

Nem szokatlan, hogy a különböző operációs rendszereken nem egyszerre válnak elérhetővé a böngésző egyes újításai, azonban a 9to5Google szerzője nemrég felfedezte a Chrome hibakövető rendszerében, hogy ezúttal meglepő okból kellett elhalasztani a sötét mód Windows 10-en való támogatását. A sötét felület bekapcsolásáért sejthetően külön kódok felelnek a két operációs rendszeren, ezek eredetileg egy időben kerültek be a Chrome kódbázisába, azonban a windowsos kód nem az elvártnak megfelelően működött.

A hiba diagnosztizálásához az illetékes fejlesztőnek szüksége lett volna egy Windows 10-es laptopra, azonban

a Google képtelen volt keríteni neki egyet.

Körülbelül két hét várakozás után a programozó úgy döntött, hogy kiszedi a windowsos kódot a patchéből, hogy legalább a macOS-es sötét módon folytatódhasson a munka.

Ugyan a nagyvállalatoknál nem szokatlan, hogy az igényelt eszközökre heteket kell várni, de jelen esetben egy másik oka is lehetett a komédiának: biztonsági okból a Google csak macOS vagy Linux rendszerű számítógépek használatát engedélyezi a főhadiszállásán. A windowsos szoftverfejlesztést tipikusan virtuális gépekben végzik a programozók.

Windowsos számítógépet csak akkor használhat valaki a cégnél, ha jó indoka van erre, és engedélyezi a főnöke a PC bekapcsolását.

A Chrome korai „Canary” fejlesztői verziójában már tesztelhető Windowson is a sötét mód, de egyelőre nem néz ki túl jól, egyértelműen reszelni kell rajta, mielőtt elérhetővé válhatna a böngésző stabil verziójában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!