Hollywoodban hangolták be a Panasonic új csúcstévéjét

Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy a vadonat új, hollywoodi szakember által behangolt, és minden fontos új technológiát támogató 4K-s tévéjével a Panasonic jobbról tud előzni egyet. Az egyedülálló OLED tévé mellé ráadásul új Blu-ray lejátszókat is bemutattak a CES-en.
Vágólapra másolva!

Éppen ezerrel zajlik a világ legnagyobb elektronikai expója, a Las Vegas-i CES, ahol jellemzően az év legnagyobb durranásait mutatják be a gyártók. Nincs ez másként a Panasonic esetében sem: a vállalat most egy olyan OLED-tévéről rántotta le a leplet, amivel könnyen lehet, hogy pár lépéssel a konkurensek elé kerültek. Legalábbis akkor, ha valaki a legjobb moziélményre vágyik.

A gyártó jó sok "elsőséget" felsorolt a GZ2000 típusjelzéssel megáldott (megvert?) televízió mellett. Elméletileg ez a világ első OLED tévéje, ami egyszerre támogatja a következőket:

  • HDR10+
  • Dolby Vision HDR
  • a fényképeket HDR-minőségben megjelenítő HLF Photo technológia
  • felfelé sugárzó Dolby Atmos hangszórók.

Mivel az OLED képernyő eleve képes gyakorlatilag tökéletes feketéket és nagyjából végtelen kontrasztarányt produkálni, a fentiekkel együttvéve a kiváló képminőség tulajdonképpen már szimplán a specifikációk alapján is garantálható. Emellé azonban a gyártó felkérte Stefa Sonnenfeld színhangolási szakember segítségét, aki az utóbbi években olyan hollywoodi mozikon dolgozott, mint a Star Wars: Az ébredő Erő, a Jurassic World, vagy éppen a 300. Állítólag maga Sonnenfeld is a Panasonic OLED kijelzőit használja a saját stúdiójában.

Forrás: Panasonic

A GZ2000-be a Panasonic az eddigi legerősebb processzorát tette be, ami folyamatosan elemzi a 4K-s videóanyagok színeit, kontrasztjait és tisztaságát, majd hozzáigazítja azokat az OLED-kijelzőhöz, ezzel jobb képminőséget elérve. Továbbá a korábbinál gyorsabban tudja hozzáigazítani a színekhez a megfelelő fényerőt, így például az akciófilmekben, vagy bizonyos sportközvetítésekben jellemző gyors fényerőszint- és kontrasztváltozást is pontosan tudja lekövetni.

Szerencsére a Panasonic a hangzást sem felejtette el. A GZ2000 a világ első tévéje, ami felfelé sugárzó, Dolby Atmos-támogatású hangszórókkal érkezik. A rendszert a Technics mérnökei kalibrálták be, és azt ígérik, hogy a hangzás minden további hangszóró használata nélkül teljesen körülöeli majd a nézőt.

Hogy legyen mivel lejátszani is

Ugyan manapság már egyre inkább a streamelős tartalmak dominálnak (mint például a Netflix), ezek minőségben messze nem érnek fel az Ultra-HD Blu-ray lemezeken érkező tartalomhoz. Persze, a streamelés viszonylag olcsó és kényelmes, de mégiscsak egy rommá tömörített tartalmat kapunk interneten keresztül letöltve, ahol a fő szempont a sávszélesség kímélése, és nem a minőség.

Nem csoda, hogy egy ilyen minőségű tévé mellé a Panasonic továbbra is újít a hagyományos, lemezes Blu-ray lejátszóinak frontján, így most a CES-en bemutatta a cég a DP-UB150 és a DP-UB450 sorozatot. Az mindkettőben közös, hogy a 4K-s anyagok lejátszása mellett támogatják a HDR10+ szabványt, illetve az UB450-es még a Dolby Visiont is.

Forrás: Panasonic

Szintén mindkettő támogatja a Dolby Atmos hangzást, ami nem jön rosszul, ha már a fentebb részletezett tévé is kifejezetten kedveli ezt, illetve mindkét sorozat elboldogul a ma létező legjobb audio formátumokkal is, ami a hagyományos MP3/AAC/WMA formátumokon kívül DSD (11,2MHz/5,6 MHz/2,8 MHz) ALAC, FLAC, WAV és AIFF zenefájlokat jelent.

Ráadásul az UB450-es, valamint az UB150-es sorozat nagyobbik tagja, az UB159 kettős, szigetelt HDMI-kimenettel rendelkezik, így külön-külön tudja továbbítani a 4K-s videó jelet, valamint az audiojelet, ezzel kiszűrve a nem kívánatos zajokat.

Árakról és magyarországi megjelenésről sajnos egyelőre még egyik termék esetében sem esett szó, de amint ez változik, beszámolunk róla!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!