Máris pletykálnak az idei iPhone-okról

apple iphone xr
Apple iPhone XR
Vágólapra másolva!
Idén is három okostelefont mutathat be az Apple.
Vágólapra másolva!

Alig kerültek piacra a tavalyi iPhone okostelefonok, máris megérkeztek az első híresztelések az idén ősszel érkező modellekről. A pletykaszezont a The Wall Street Journal nyitotta, a publikáció forrása szerint a tavalyihoz hasonlóan 2019-ben is három okostelefont kíván piacra dobni az Apple.

Apple iPhone XR Forrás: Apple

Az értesülések alapján az Apple jelenleg azon gondolkodik, hogy teljesen kivezeti az LCD érintőkijelző használatát, így az iPhone XR közvetlen utódjába is OLED panel kerülhet. A forrás szerint az olcsóbbik idei iPhone-ok két hátlapi kamerát kapnak majd, míg legnagyobb méretű kijelzővel szerelt telefon hátlapjából már három szenzor kandikálhat ki a nagyvilágba.

A harmadik kamera széles látószögű lehet, az androidos gyártók már használják normál kamera + széles látószögű kamera + mélységérzékelő kamera triót a készülékeikben.

Egyelőre ennyit volt képes kipréselni magából a forrás, és természetesen még ezt a keveset is fenntartásokkal kell kezelni. Ettől függetlenül az információk racionálisan hangzanak, plusz jelenleg senki sem számít arra, hogy az idei iPhone-ok bármilyen téren jelentős előrelépések lesznek a tavalyi modellekhez képest.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!