Február 24-én debütálhat az LG G8 ThinQ

Vágólapra másolva!
A jelek szerint egy nappal a 2018-as MWC előtt debütál majd az LG zászlóshajója.
Vágólapra másolva!

Alig, hogy elmúlt a 2019-es CES, máris közeledik az MWC, ami az év legnagyobb mobilos eseménye lesz. Sok izgalomra számíthatunk, a sort a Samsung nyitja a Galaxy S10 modellekkel február 20-án. Az MWC-n ott lesznek a Sony újdonságai, az Oppo 10x-es zoomja és az LG is.

Ami az LG-t illeti, tavaly májusban debütált a G7 ThinQ. Most jóval korábban jön az utód, a legutóbbi jelentések szerint ugyanis az LG visszatérne a régi szokásához, és az MWC-n jelentené be az aktuális zászlóshajóját.

Forrás: PhoneArena

Ami azt illeti, a dél-koreai ETNews már azt is tudja, hogy konkrétan mikor lesz a bemutató. Az LG G8 ThinQ február 24-án debütál majd (és minden bizonnyal az MWC-n is ott lesz). Furcsa módon remekül sikerül titokban tartani a készüléket, arról igazán alig van még információ, a képekről pedig kiderült, hogy egyiken sem a G8 ThinQ látható.