Bemutatta az önbekötős cipőjét a Puma

puma fi
Puma Fi
Vágólapra másolva!
Magas felára lesz annak, ha valaki nem szeretné maga kötögetni a cipőfűzőit.
Vágólapra másolva!

Az 1987-es Vissza a jövőbe filmben jó néhány futurisztikus termékkoncepciót csodálhattak meg a nézők, az egyik legmenőbbnek Marty McFly önmagát bekötő cipőjét tartotta a közönség. Jó harminc évvel később végre eljutottunk idáig, hogy tényleg tömeggyártásba kerülnek az első ilyen lábbelik, a Nike után most a Puma is leleplezte az első piacra kerülő modelljét.

Puma Fi Forrás: Puma

A német vállalatnak nem a most leleplezett Fi (Fit Intelligence) az első önbekötős cipője, 2015-ben már bemutatta az AutoDisc nevű prototípusát. Ez végül nem került tömeggyártásba, hiszen nem csak túlságosan drága lett volna, de nehéz és kissé kényelmetlen viseletnek bizonyult A Puma Fi viszont már egészen más kategória, megoldották benne a korábbi prototípus legégetőbb problémáit, így ténylegesen praktikus cipő lett.

Puma Fi Forrás: Puma

A bekötés és a kibogozás nagyon egyszerű: a viselőknek csak maguk vagy a cipők hegye felé kell csúsztatniuk egy-egy ujjukat a nyelvekben lévő érintős felületeken, mire a cipők beépített elektromos motorjai megfeszítik vagy kilazítják a cipőfűzőket. A motorokat működtető akkuk olyan 5-7 napnyi működésre elegendő energiát tárolnak, a töltésük vezeték nélküli Qi töltőpaddal oldható meg. A cipők beállításai mobilos és okosórás appokon keresztül is módosíthatóak.

Puma Fi Forrás: Puma

A Puma Fi cipők sejthetően számottevően nehezebbek az átlagos modelleknél, darabonként 428 grammot nyomnak, ebből 45 gramm az elektronikus és a mechanikus alkatrészek súlya. A termék várhatóan 2020 tavaszán kerül majd kereskedelmi forgalomba, a várható ára 330 dollár, olyan nettó 91 ezer forint lesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!