Igazi fantom az aktuális Windows 10

windows 10 april 2018 update laptop notebook
Windows 10 April 2018 Update
Vágólapra másolva!
Sokan hallottak róla, de kevesen látták a saját szemükkel.
Vágólapra másolva!

A napokban célegyenesbe ért a Windows 10 következő ingyenes óriásfrissítésének a fejlesztése, a Windows 10 April 2019 Update nevű rendszert a tervek szerint a Microsoft márciusban véglegesíti és áprilisban adja majd ki. Vagy legalábbis jelenleg ez az elmélet, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle a gyakorlatban.

Windows 10 April 2018 Update Forrás: Microsoft

Addig is az AdDuplex statisztikáiból kiderült, hogy a jelenleg aktuális Windows 10 October 2018 Update továbbra is fantomosat játszik, január végén a Windows 10 rendszerű számítógépek csupán 12,4 százalékán futott.

A számítógépek 80,2 százalékán még az elődje, a Windows 10 April 2018 Update működik.

Ez persze nem meglepő, hiszen a kiadása után pár nappal a Microsoft jó egy hónapra visszavonta az October 2018 Update-et, a számítógépekre való teljesen automatikus terjesztését pedig január közepén indította el a vállalat. A felhasználók addig csak manuálisan tudták kikényszeríteni a telepítését.

Szerencsére az óriásfrissítés semmilyen nélkülözhetetlen újítást sem hozott a döntő többség számára, így nem feltétlenül negatívum, hogy eddig nem kellett malmozva várni az installációjára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!