Egy városnyi gyerek tanult a biztonságos netezésről

microsoft nemzetközi gyermekmentő szolgálat cashgrant oktatás
Vágólapra másolva!
Közel harmincötezer általános- és középiskolás diák sajátította el a biztonságos internethasználatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat készségfejlesztő programján, amelyet a Microsoft 24 millió forinttal támogatott. Miközben túlléptek a „kockuláson", a gyerekek olyan digitális tudással gyarapodtak, amelyet diákként és később felnőttként is hasznosíthatnak majd.
Vágólapra másolva!

A biztonságos internethasználat és a digitális írástudás elsajátítása nagyban növeli a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeit. Ezért hívta életre a Microsoft a „Digital Skills for Youth" nemzetközi programot, amelynek CashGrant pályázatán tavaly először nyert magyarországi civilszervezet.

Forrás: Microsoft

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 24 millió forintos támogatást kapott a gyerekek digitális készségeinek fejlesztésére, azon belül is a biztonságosabb internethasználat oktatására. A nemrég véget ért program kiemelkedő eredményekkel zárult: több ezer diák szerezhetett olyan tudást, amellyel a tanulásban és később a munkában is eredményesebb lehet. A kezdeményezésben a legnagyobb hazai programozóiskola, a Logiscool, valamint alapítványa, a Digitális Tudásért Alapítvány is részt vett a Microsoft stratégiai partnereként.

„Gyermekeink a digitális térben töltik életük nagy részét, ezért nekünk, felelős felnőtteknek ugyanúgy kell megtanítanunk őket a biztonságos internethasználatra, ahogyan segítünk nekik a biciklizést vagy az olvasást elsajátítani" – fogalmazott Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

„Egyre nagyobb a digitális penetráció, a gyerekek egyre többet használják digitális eszközeiket, de sajnos nem minden esetben a kellő elővigyázatossággal. Ezért is van nagy szükség erre a programra és a hozzá hasonlókra, hiszen ezek segítségével tudatos felhasználóvá válhatnak a gyerekek" – vélte Kurkó Zsuzsa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat projektkoordinátora.

A Digitális Tudásért Alapítvány által szervezett programban 60 hátrányos helyzetű általános iskolás vett részt. A heti 1,5 órás kurzusokon a diákok a programozás alapjait sajátíthatták el és ezáltal olyan készségeik is fejlődtek, mint a kognitív, algoritmikus gondolkodás, a problémamegoldó készség, illetve megtapasztalhatták mekkora élmény csapatban dolgozni.

A tanulás játékos, szórakoztató formában zajlott és a gyerekek több kurzustípus közül választottak: pl. számítógépes játékokat készítettek a Logiscool egyedi, saját fejlesztésű oktatási platformján (Scoolcode), illetve saját figurát és világot teremtettek egy közkedvelt 3D-s játékplatformon, a KODU-ban. Emellett a diákok saját Minecraft-világot készítettek a Codia programban, míg a Robotika kurzuson az építés és a programozás alapjait sajátították el. A program féléves időtartamra szólt (januárban véget ért), de a Logiscool támogatásának köszönhetően az iskolák megadták a lehetőséget a gyerekek számára, hogy ingyenesen folytathassák a kurzusokat. A félév során az alapítvány több száz diáknak tartott bemutató órákat programozást népszerűsítő események kapcsán (Code Week, Hour of Code).

Így a mostani program nemcsak a biztonságosabb, hanem a jobb életre is esélyt ad a fiataloknak, hiszen az itt megszerzett tudásnak nem csupán az iskolában veszik hasznát, hanem az élet minden területén, így későbbi munkájukban is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!