Kipróbáltuk a nanocellás szupertévét

LG SK9500, tévé, teszt
Ha lenne egy ilyen menő lakásunk, így nézne ki benne.
Vágólapra másolva!
Korábban itt az Origón már bemutattuk a nanocellás technológiát, ami elméletileg olyan tévék előállítását teszi lehetővé, amelyek a korábbi LED LCD-modelleknél jobb képminőség megteremtésére képesek azáltal, hogy a néző és a panel között egy speciális, nanokristályokkal megszórt filmréteg kap helyet.
Vágólapra másolva!

Az eljárás egyik legnagyobb támogatója a dél-koreai LG, amely kimondva-kimondatlanul a nagy rivális Samsung által preferált QLED-technológia riválisának szánja ezt a megoldást. A cég Magyarországon is piacra dobta a nanocellás televízióit, amelyek közül papíron a legjobb, a Super UHD családjába tartozó SK9500. Ez a készülék látogatott el egy rövid időre szerkesztőségünkbe, így saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy a szép szavakból és ígéretekből mi igaz.

Jó a kép?

Kezdjük a lényeggel:

a nanocellás megoldás egyik elméleti előnye, hogy így javul a színpontosság, mert a kis varázskristályok „megszűrik” a tónusokat, úgy, hogy csökkentik a színkeveredés mértékét.

Ezt a műszeres méréseink is alátámasztották, hiszen egy úgynevezett koloriméterrel támadtuk meg a televíziót, és azt az eredményt kaptuk, hogy az árnyalatok túlnyomó többsége olyan minimális mértékben tér el a referenciaértékektől, amelyet az emberi szem már nem is tud megkülönböztetni! Emellett a nanocellás rétegnek köszönhetően javult a betekintési szög, és a látott kép is kontrasztosabb! Szóval a technológiának sok más forradalminak kikiáltott fejlesztéssel szemben van értelme, nem csak egy jól hangzó humbug az egész.

Ha lenne egy ilyen menő lakásunk, így nézne ki benne Forrás: Origo

A tv egyébként természetesen 4K felbontású, és egy speciális algoritmus révén képes az alacsonyabb részletességű tartalmak feljavítására is.

Azonban azt fontos kihangsúlyozni, hogy ezáltal nem lehet mondjuk egy Full HD (1920 x 1080 képpont) anyagból 4K-t (3840 x 2160 képpont) varázsolni, csak megközelíteni lehet az annál tapasztalt képi világot.

A modell képes a HDR-tartalmak megjelenítésére, ami azt jelenti, hogy az elektronika annak függvényében módosítja dinamikusan az egyes képrészletek fényerejét, egymástól függően, hogy ott sötét vagy világos-e egy adott pillanatban a képi tartalom. Ez nagyon-nagyon látványos lehet bizonyos esetekben, és ezáltal komoly hozzáadott értéket jelenthet.
A mozgásmegjelenítés egész jó, elmosódottságot egyáltalán nem tapasztalni, ha pedig nem jó minőségű a forrásanyag, és emiatt akadozás lépne fel, azon lehet segíteni az interpolációs szolgáltatás bekapcsolásával, amely virtuális képkockákat suvaszt be a valódiak közé.

Mélynyomós hangrendszer

A tévébe egy 40 wattos, tehát az átlagnál jóval nagyobb teljesítményű beépített hangrendszer került, amelynek része két darab különálló mélysugárzó is. Ezek pedig teszik is szépen a dolgukat, hiszen a basszus hangokat meglepően szépen adja vissza a készülék. Azt nem mondjuk, nem mondhatjuk, hogy a házimozi-rendszereket nyugdíjba küldi, erről ugyanis szó nincs. De akinek nincs igénye különösebben letaglózó hangzásra, pontosságra, nem készül ki attól, hogy hiányzik a sztereó hangtér, annak ez is bőven elég lehet.

Elég okos tévé

Az LG évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy sok más nagy gyártóval ellentétben nem vásárol, lincenszel kész okostévérendszert, hanem saját maga fejleszt egy olyat, ami a lehető legjobban passzol az elképzeléseihez. Így született meg a webOS smart platform, amely ebbe a készülékbe is bekerült. A rendszer a tv egész működésére kiterjed, nagyon felhasználóbarát, hiszen átlátható, magyarul is kommunikál, felépítése logikus, minden könnyen megtalálható, emellett gyors és stabil, azaz nem produkál agyzsibbasztó fagyásokat, nem kapcsolja ki saját magát.

A webOS okostévérendszer elég szuper Forrás: Origo

Az okostévérendszer szerves részét képezik a letölthető internetes applikációk, amelyek révén nézhetünk a Netflixen, az Amazon Prime-on vagy az HBO GO-n filmeken, játszhatunk, és a netes böngészésre is mód nyílik. Akad néhány játék is, de ezek borzasztó egyszerűek, a kezelésük is nehézkes, szóval gyakorlatilag élvezhetetlenek. Ma már alapelvárás, hogy egy jó tv rendelkezzen beépített médialejátszó szolgáltatással: azaz ha rádugnak egy pendrive-ot vagy külső merevlemezt, akkor képes legyen lejátszani az azokon található fájlokat, legyenek azok filmek, képek vagy zeneszámok. Ez a szolgáltatás innen sem hiányzik, és jól is működik, hiszen a legfontosabb, legnépszerűbb formátumokkal gond nélkül boldogul. További extra, hogy a tv támogatja az úgynevezett Miracast technológiát, aminek révén a kompatibilis eszközök, tehát például telefonok vagy számítógépek kijelzőjének képe vezeték nélküli úton jeleníthető meg rajta. Ez nagyon jól jöhet, ha például mobilon nézünk valami videót, és ki akarjuk rakni a tévére.

Külső: semmi extra

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a dizájn valami egészen egyedülálló, hiszen meglehetősen átlagos a modell külseje. Ennél az LG-nek is vannak sokkal egyedibb külsejű televíziói az OLED-flottában. Azt nem mondanánk, hogy az SK9500 csúnya, inkább csak azt, hogy nem látszik rajta, hogy ez egy egyébként egy elég különleges modell a Nanocell technológia miatt. Félköríves nyakkal egybeépített talp évek óta ismerős lehet már a gyár tévéiről, és a vékony keretet övező fémes szalaggal is már jó pár esetben találkozhattunk.

Ilyen stílusú talpat láttunk már korábban Forrás: Origo

A csatlakozókínálatra nem lehet panasz, hiszen a különféle ki- és bemenetek révén egyszerűen és gyorsan rádugható Blu-ray vagy egyéb asztali médialejátszó masina, játékkonzol, számítógép, külső hangrendszer vagy fejhallgató, is természetesen. Sőt, ez utóbbiak a Bluetooth-támogatás révén vezeték nélküli úton is csatlakoztathatóak a televízióhoz, ami igen kényelmes és elegáns megoldás.

Végszó

Mindent mérlegre téve azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az LG SK9500 egy meglehetősen jó tv. Azt nem állítanánk, hogy az OLED-készülékeket lenyomná, hiszen azokkal azért nem játszik egy ligában. A dizájn átlagos, de a kezelés, illetve a hang- és képminőség kifejezetten jó, és bebizonyosodott az is, hogy a nanocellás technológiának van látható, kézzelfogható haszna. Így ha valaki egy felső kategóriás LED LCD-tévé megvásárlásán töri a fejét, nyugodtan vegye számításba ezt a készüléket is!

A készülék ára egyébként 330 000 forintnál indul, további információkat pedig az LG SK9500 hivatalos weboldalán találhatnak az érdeklődők.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!