Az EA sem tart saját műsort az E3-on

apex legends battle royale videojáték
Apex Legends
Vágólapra másolva!
Viszont előtte számos közérdeklődésre számot tartó játékot is bejelenthet.
Vágólapra másolva!

Egyre kevésbé hasonlít önmagára a Los Angeles városában 1995 óta minden évben megrendezett Electronic Entertainment Expo, fogyaszthatóbb nevén az E3. A világ legnagyobb videojátékos kiállítása az internet és a közösségi média térhódításának köszönhetően sokat veszített az elmúlt években a jelentőségéből, a fejlesztők és a kiadók egyre inkább a saját tempójukban leplezik le az éppen aktuális újdonságaikat.

Apex Legends Forrás: Respawn Entertainment / EA

Az E3 2019 tavaly novemberben már kapott egy jelentős pofont: a Sony közölte, hogy idén hivatalosan nem lesz jelen a kiállításon, mivel nem tudna összerakni egy ütős műsort.

Most megkapta a második mélyütést is a konferencia, miután az EA is úgy döntött, hogy nem tartja meg rajta a szokásos bejelentéscunamiját.

Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a vállalat az E3 előtti dedikált buliját is elkaszálta volna, helyette várhatóan ezen fogja ellőni az összes puskaporát.

Az EA Play június 7–9. között kerül megrendezésre.

A jelenlegi információk alapján feltételezhető, hogy ezen mutatkozhatnak majd be a következő Need for Speed és Plants vs. Zombies játékok, továbbá a Respawn Entertainment által fejlesztett Star Wars Jedi: Fallen Orderről is minden bizonnyal jönnek majd végre érdemi hírek, elvégre az EA még idén piacra kívánja dobni. A Respawnnál tartva valószínűleg az Apex Legends közeljövőbeli frissítéseiről is szó esik majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!