BOE kijelzőt kaphatnak a jövő évi iPhone-ok

Vágólapra másolva!
Az Apple az idei év végéig dönt róla, hogy BOE OLED-paneleket használ-e a 2020-as iPhone-okhoz.
Vágólapra másolva!

A Nikkei jelentése szerint az Apple jelenleg is azt mérlegeli, hogy a jövőben használjon-e BOE gyártású OLED-paneleket az iPhone mobiljaiban. Az Apple agresszív teszteket végez a hajlékony kijelzőkön, és minden jel arra utal, hogy most először rendelhet Kínából ilyen paneleket a vállalat.

A hírek alapján még az idei év vége előtt eldöntik, hogy a BOE lehet-e beszállító a 2020-as iPhone okostelefonokhoz. A cél az lenne, hogy az Apple kevésbé legyen függő a Samsungtól. A BOE panelek ráadásul egyes források szerint akár 20 százalékkal olcsóbbak is lehetnek.

Forrás: Nikkei

Régóta hallani, hogy az Apple nagyon szeretne széles beszállítóláncot, ugyanis továbbra is a Samsung az elsődleges és a legnagyobb partnere, ami több szempontból sem szerencsés az Apple-nek.

Az Apple és a BOE együttműködéséről már tavaly óta pletykálnak, idén márciusban a BOE pedig nyilvánosan is jelezte, hogy szeretne az Apple-lel együtt dolgozni.