Összehajtható kagylómobilban gondolkozhat a Samsung

Vágólapra másolva!
A Samsung egyik szabadalma legalábbis arra utal, hogy kagylóformájú lesz a következő összehajtható mobil.
Vágólapra másolva!

A LetsGoDigital előásott egy új szabadalmat, amely alapján a Samsung egy újabb összehajtható okostelefonban gondolkozik, ami viszont nem a Galaxy Fold közvetlen utódja lesz.

Ezúttal egy kagylómobilt érkezhet, aminél a képernyőt kifelé lehet hajtani, nem pedig befelé, mint a mostanában pletykált Moto RAZR 2019-nél. Emiatt szintén kompakt és könnyen hordozható lehet a készülék.

Forrás: LetsGoDigital

A Samsung azt már korábban elmondta, hogy alternatív dizájnötletei is akadnak ahhoz, hogy kiaknázza a hajlékony AMOLED kijelzőtechnológiájában rejlő lehetőségeket. Ha valóban lesz ilyen kagylómobil, akkor ezúttal kívülről öleli körbe az eszközt a panel.

Jelenleg úgy fest, hogy novemberben indulhat a képernyő sorozatgyártása, vagyis leghamarabb jövő év elején debütálhat a készülék, ha tényleg ilyesmit szeretne összerakni a Samsung.

Az összehajtható mobilok nagyon döcögős startja miatt ugyanakkor nehéz megmondani, hogy az újdonságok mennyire keltik majd fel a fogyasztók érdeklődését, és az sem világos, hogy melyik formaterv lesz a nyerő.