Elkészült az első két Xperiára az Android 10

sony xperia 5 okostelefon mobilozás smartphone
Sony Xperia 5
Vágólapra másolva!
Elsőként a legfontosabb modelljeit frissíti a cég.
Vágólapra másolva!

A Sony Mobile jelenlegi tájékoztatása alapján csak nyolc Xperia kapja meg az Android 10 operációs rendszert, azonban a cég legalább most többé-kevésbé váratlanul megkezdte a jelenlegi két legfontosabb modelljének frissítését, természetesen az Xperia 1 és Xperia 5 készülékekről van szó.

Sony Xperia 5 Forrás: Sony Mobile

Az európai és észak-amerikai beszámolók szerint a frissítés bő 700 megabájtos, így a letöltése csak wifin keresztül ajánlott, a telepítése előtt pedig érdemes feltölteni a készülékek akkumulátorait. Mint az efféle frissítések esetében lenni szokott, az új szoftver hullámokban válik elérhetővé, továbbá a szolgáltatóktól vett mobilok esetében extra várakozási időre számíthatnak a mobilozók.

A rendszerfrissítés telepítése után nem lehet visszaállni a korábbi Android 9 Pie rendszerre, így akiknek nem fontos a legújabb Androidra való mielőbbi átállás, azok talán jobban járnak, ha várnak a telepítésével, hátha akad valamiféle bosszantó bug az Xperiák Android 10-alapú szoftverében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!