A táblagépek piacára is nagy hatással van a koronavírus

Vágólapra másolva!
Az IDC szerint a kínai piac az első negyedévben 30 százalékos visszaeséssel számolhat.
Vágólapra másolva!

Mostanra a legtöbb ágazat már szenved a koronavírusjárvány gazdasági hatásaitól, és az IDC elemzői a táblagépek piacának gyártói számára sem szolgáltak túl jó hírekkel.

Forrás: TechRadar

A szakemberek becslései szerint csak Kínában 30 százalékkal zuhannak meg az eladások az idei első negyedévben, éves összehasonlításban. A járvány az elemzők szerint az egész első féléves teljesítményre hatással lesz, de a zuhanás 14 százalékosra mérséklődhet a második negyedév során.

A csökkenésekhez nem csak a lassuló kereslet járul hozzá, hanem a készletproblémák is. Így jelenleg gyakori, hogy még azok sem tudnak táblagépet vásárolni, akik szeretnének. Az IDC szerint azért lehetőségeket is tartogat a helyzet, hiszen most sokan dolgoznak vagy tanulnak otthonról, tehát új eszközökre is szükségük lehet.