Így segíti az informatika érettségire készülő diákokat a Neumann Társaság

neumann, jános, számítógép
Neumann János az elektronikus számítógépek logikai tervezésében szerzett kiemelkedő érdemeket.
Vágólapra másolva!
Bár eredetileg hétköznapi felhasználásra fejlesztették, a koronavírus-vészhelyzet alatt az otthoni tanuláshoz is jó szolgálatot tesz a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara által fejlesztett és üzemeltetett Mester.inf.elte.hu honlap.
Vágólapra másolva!

Az oldalt kifejezetten arra tervezték, hogy programozási feladatokat gyakorolhassanak rajta a programozás érettségire vagy tanulmányi versenyre készülő diákok.

Adatbázisa 2005-től 2017-ig tartalmazza a közismereti emelt szintű és a szakmai érettségi programozás feladatokat.

Miután eltérő nehézségű feladatok érhetők el a rendszerében, a programozás alapjainak gyakorlására is lehet használni az oldalt, de a középhaladó szint mellett a programozási versenyekre és a nemzetközi informatikai diákolimpiára való készüléshez haladó szintű feladatokat is meg lehet rajta oldani.

A szerver kiértékeli a leadott programkódot

Az oldalra a diákok Google-fiókkal regisztrálhatnak, a feladatok megoldását tartalmazó forráskódokat C, C++, C#, Java, Pascal vagy Python programnyelveken tölthetik fel. Ezt követően a szerver automatikusan kiértékeli a diákok megoldásait, és azonnali visszajelzést kaphatnak a teljesítményükről.

Neumann János az elektronikus számítógépek logikai tervezésében szerzett kiemelkedő érdemeket. Forrás: Origo

Fontos megemlíteni, hogy a Mesterre nem csak diákok, de tanárok is regisztrálhatnak, akik dr. Horváth Gyulától, a Neumann Társaság tehetséggondozási szakosztályának alelnökétől ([email protected]) e-mailben igényelhetnek tanári jogosultságot a rendszerhez. Ezt követően az oldal adminisztrációs felületén saját tanulócsoportokat alakíthatnak ki, és folyamatosan nyomon követhetik a diákok feladat megoldásait, de még házi feladatot is adhatnak számukra, és ellenőrizhetik annak elkészítését is.

Letölthető informatikatörténeti tananyagok

Az informatikából érettségizni készülőknek az iparág fejlődéstörténetét, Neumann János munkásságát és a Neumann-elveket is ismerniük kell. A Neumann Társaság honlapjáról az ehhez szükséges tananyagokat, segédleteket is le lehet tölteni.

Ezek a fontossabb anyagok:

A Neumann Társaság csatlakozott a Digitális Összefogás akcióhoz, amelynek keretében egyéb módszerekkel is segíti a lakosságot a koronavírus-fertőzés alatt. A tanárok számára távoktatásban használható ötleteket tartalmazó digitális tananyagot kínál, a [email protected] címre küldött informatikai problémák elhárításában pedig a társaság szakértői segítenek. Ingyenesen letölthető közösségimédia-tananyag érhető el a honlapon, a koronavírussal kapcsolatos átverések kivédésében pedig az IT biztonsági tananyag ismeretei lehetnek hasznosak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!