Jön a járványnézet a Google Térképbe

google térkép
Követhető lesz a Google Térkép új rétegével a koronavírus-fertőzés terjedése az országokban, és jobb esetben azok nagyobb közigazgatási területein
Vágólapra másolva!
Egy új réteget aktiválva láthatóvá válik az esetszámok változása.
Vágólapra másolva!

Megerősítette a nemrég kiszivárgott járványréteg bevezetését a Google Térkép fejlesztői csapata. A héten Android és iOS rendszereken is fokozatosan elérhetővé váló nézet ugyanott kapcsolható be, ahol váltogatni lehet a térképtípusok között, továbbá aktiválható például a tömegközlekedéssel vagy a forgalommal kapcsolatos információk mutatása.

Követhető lesz a Google Térkép új rétegével a koronavírus-fertőzés terjedése az országokban, és jobb esetben azok nagyobb közigazgatási területein Forrás: Google

A járványréteg aktiválása után a felhasználók megtekinthetik, hogy a különböző országokban, továbbá azok nagyobb közigazgatási egységeiben százezer lakosra vetítve mennyivel változott az elmúlt 7 napban a koronavírussal diagnosztizált betegek száma. Az érték mellett egy trendikon is látható, amelyből megállapítható, hogy az adott helyen növekvő, csökkenő vagy stagnáló trendet mutat-e az új betegek számának alakulása.

A Google szerint a napokban globálisan elérhetővé váló térképréteg a világ 220 országának adatait lesz képes mutatni, de országonként változhat, hogy milyen részletességgel. A statisztikákat nyilvános forrásokból gereblyézi össze a vállalat, többek közt a Johns Hopkins Egyetem, az Egészségügyi Világszervezet, és persze az országok hivatalos tájékoztatásai alapján dolgozik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!