A PS5 több játékban is túlteljesíti a csúcs Xboxot

assassins creed valhalla videojáték ubisoft
Assassin's Creed: Valhalla
Vágólapra másolva!
Pedig papíron számottevően erősebb a Microsoft konzolja.
Vágólapra másolva!

Az új generációs játékkonzolok piaci bevezetésekor a Sony és a Microsoft is számottevő mennyiségű időt szenteltek a termékeik hardveres specifikációinak a hangoztatására, bár ebben a témában inkább az utóbbi ütötte nagyon a vasat, hiszen a három eszköz közül papíron az Xbox Series X a legerősebb.

Assassin's Creed: Valhalla Forrás: Ubisoft

A Digital Foundry a gépekre elérhető, igencsak kevés optimalizált játék teljesítményét vizsgálva arra jutott, hogy a kevesebb lóerő ellenére a PlayStation 5-ön szebben fut a Devil May Cry 5, az Assassin's Creed: Valhalla és a DiRT 5 is. Szerencsére komoly gond a Microsoft csúcskonzolján sincs a termékekkel, egyszerűen csak PS5-ön jobban képesek tartani a megcélzott képkockasebességüket.

A fejleményre reagálva a Microsoft közölte, hogy dolgozik a partnereivel az Xbox Series gépekre optimalizált játékok teljesítményének javításán, a fent említett címekhez biztosan érkeznek majd a csorbát kiköszörülő javítások a közeljövőben.

Időközben a The Verge jóvoltából a helyzet nyitjára is fény derült: a stúdiók hónapokkal előbb kapták meg a PlayStation 5 fejlesztői készletét, mint az Xbox Series X-ét, így több idejük volt finomhangolni a termékeik PS5-ös verzióit, elsősorban ennek köszönhető a jobb teljesítmény a Sony konzolján.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!